Kiengedni a gőzt

Érezted már, amikor olyan közösségben vagy, ahol szinte csak megjátszott viselkedéssel, fürkésző kérdésekkel találkoztál, amelyek bár érdeklődésnek színleltek ám te magad is tudod, hogy kizárólag olyan információ éhséget elégít ki amelynek eltorzított változataival majd pletykává torzított formában találkozol újra.

Ilyenkor úgy érzed, hogy megfulladsz és valahogy ki kell engedned a gőzt, valahogy újra kell rendezni a gondolataidat, a lelked egyensúlyát. Nem arra gondolok itt amit úgy fogalmaznék inkább, hogy „kisütöd az agyadat” és elmész paintballozni vagy felpattansz a biciklidre és kitekered magadból a feszültséget, hanem az amolyan otthoni, házi megoldásokról beszélek most.

A szertartásoknak, a szertartásosságnak hatalmas szerepe van ebben. Amikor egy rögzített folyamat mentén teszünk dolgokat, olyan dolgokat, amelyeknek nem feltétlen kell vallási jellegűnek lenni, de nem is azon van a hangsúly, hanem az összeszedettségen, a mozdulatok begyakorlottságán, a precíz végrehajtáson.

A távol-keleti kultúrákban, különösen Japánban, a szertartásosság nem csupán egy „szokás”, hanem egyfajta aktív meditáció. Míg a nyugati ember gyakorlatában a stresszkezelés gyakran kifelé irányul (edzés, futás, kerékpár, kibeszélés), addig keleten a rituálé célja a belső rend helyreállítása a külső fegyelem és esztétika segítségével.

A japán harcművészetben, az általánosan gyakorolt mozgásformákban is de főleg a harcművészetekben.a „gőz kiengedésére” és a belső egyensúly megtartására a legismertebb, leggyakrabban használt forma a Kata azaz a formagyakorlat. Olyan mozgásforma, melynek minden apró eleme, a tartás, a sebesség, a mozdulatok és a légzés is kiszámított, rögzített és és (némely ősi formagyakorlatnál melyek akár több száztól több mint ezer évig is visszavezethetőek) évszázadok alatt kifinomult. Az alapelv az, minden vallásosságtól függetlenül vagy mentesen, hogy ahogy a külső mozdulatok rendezettek és szabályozottak, az azokat kísérő szintén szabályozott légzés mentén a belső is rendezetté, kiegyensúlyozottá válik, a belső káosz elcsendesedik.

Mindenki számára ismert vagy mindenki hallott már a híres japán teaszertartásról (Chado) ez is egyfajta forma amelynek a kötöttsége szintén hasonlóan szabályozott mint a formagyakorlatoké és a szerepe is hasonló: ez a fegyelem nem korlátozza, hanem felszabadítja az elmét, a precíz mozdulatokra való koncentráció „kiszorítja” a munkahelyi szorongást, a stressz kavargó gondolatait.

Szintén ismert, hogy a japánok mennyire szeretik és fontosnak tartják a megállást, a szünetet, ez a „Ma” a megállás ideje. Amikor hazaérnek, a cipő levétele az ajtóban nem csupán a higiéniát szolgálja, hanem egy tudatos megszakítása a folyamatnak, a külvilág diktálta tempónak és átváltás az otthonba való megérkezéshez amely teljesen más ritmust követ mint a kinti világ. Ezzel a rituáléval húzzák meg a határt a külvilág zaja és az otthon békéje között. Persze az európai ember is leveszi a cipőjét, vagy lerúgja vagy ledobja… de nem úgy, ahogy egy japán. Náluk ennek épp a mögötte levő tartalom miatt jelentősége van és nem csak egy közönséges cselekmény.

„Icsigó Icsie” „Egy pillanat, egy találkozás” – mondja a japán. Ez azt jelenti, hogy egy adott pillanatban arra az adott dologra fókuszálunk, azaz ott és akkor éljük meg a pillanatot és a lehető legteljesebb értelemben. Nagyon érdekes és elgondolkodtató szokásuk az Ofuro, azaz az esti fürdőzés. Nem a tisztálkodást célozza, azt általában előtte elvégzik, de a fürdőzésnek külön szerepe és külön rituáléja van. Ez a „megsemmisülés” pillanata, ahol a nap összes gondja feloldódik a vízben. A szertartásosság itt abban áll, hogy ezt az időt semmi mással (pl. telefonozással) nem szennyezik be.

Gyakran használnak a személyes életükben, életterükben természetes tárgyakat amelyek az elmúlásra emlékeztetik őket. Az elmúlásnak nagyon fontos szerepe van a keleti ember gondolkodásában, hiszen figyelmezteti őket a múlandóságra és benne a pillanatok jelentőségére, arra, hogy minőségi időt töltsünk szeretteinkkel vagy ha az nem lehetséges akkor önmagunkkal. Wabi-sabi – az elengedés rituáléja. Az elengedésé és az elfogadásé. Mivel elfogadom az elmúlást, el tudok engedni múlandó dolgokhoz való ragaszkodást. Mivel elfogadom, hogy a dolgok folytonos változásban vannak, el tudom engedni a neheztelésemet, hiszen változunk mi emberek és változnak a helyzeteink is, s ami ma olyan nagyon felbosszant, akár lehet a holnapom egy csodájának elindító eszköze is. Nem mérgezheti meg a mát a tegnap bosszúsága, ahogy az előző óra felspanolt pörgése is egy csapásra vége szakad amikor leveszem a cipőmet és kinyitom az otthonom ajtaját.

Mindez, a japán szertartásosság nem vallásos része, amit keresztény vagy nem keresztény is beépíthet a mindennapjaiba. A tudatos megállás pillanatait, a minőségi cselekvés és általa a minőségi idő eltöltését, a csendes meditációt, a csend tiszteletét, ez elengedést.

Építsd be az életedbe a te saját különbejáratú szertartásaidat. Legyen adott helye a dolgoknak otthon. Legyen egy rituáléd egy-egy tevékenységnek amit eddig talán gyakorlottan, megszokásból de háttérjelentés nélkül csináltál. Alakítsd ki azokat a mozdulatokat ahogy teszel dolgokat és ebben törekedj a minőségre, a precizitásra és hidd el, valóban hatással lesz az elmédre, valóban ha odafigyelsz a légzésedre, ezáltal „befelé figyelsz” és csendesedsz le. Kiválóan működik és nagyszerű alkalma és lehetősége annak, hogy kiengedd a gőzt, hogy a felzaklatott vagy felspanolt állapotodból lenyugtasd magad és alacsonyabb fordulatszámon pörögj, kiegyensúlyozottabbá válj ezáltal és megismerhesd a harmóniát. Ezek egyszerű dolgok amelyeket akár ma is bevezethetsz az otthonodban.