Testi harmónia

Gyakran csak akkor figyelünk oda a testünkre, amikor már fáj vagy elfáradt. A testi harmónia pillére segít neked abban, hogy a mozgás, a táplálkozás és a tudatos jelenlét ne kényszer legyen, hanem az önmagad iránti szeretet kifejezése. Fedezd fel, hogyan válhat a fizikai jólléted a szellemi fejlődésed alapjává.

A testtel kapcsolatosan két veszélyforrást kell, hogy azonnal lássunk: az egyik a test alulértékelése (a test a „bűn fészke”, a „testi örömök” megvetése, a test mint a „gonosz kísértésének eszköze” és hasonlók), illetve a másik veszélyforrás a test túlértékelése, ami pedig pusztán a test vágyait és kényelmét helyezi fókuszba.

Nézzük az elsőt! Jellemzően egy vallásos téveszme, téves beidegződés, hogy valamiképp a lelkem és a transzcendenciával, Istennel való kapcsolatom rovására van a testem, azt gátolva, akadályozva, elvonva róla a figyelmet. Ez azonban nem csak simán ostobaság, de egyenesen ellentmond a teremtettségünk lényegével, hiszen teremtettségünk okán nem véletlenül előzi meg sorrendben a test megalkotása a lélekkel való betöltést és élő lélekké válást a keresztény tanítás szerint. Mondhatjuk, hogy a sorrenden most ne akadjunk fent, de mindenképpen alá kell húznunk, hogy emberré, élő lélekké válásunk fontos és nélkülözhetetlen része a fizikai testünk teremtésének valósága. A test mint a Szentlélek temploma jelenik meg többek között a Bibliában is. „Ép testben – ép lélek” mondja a népi bölcsesség. Vajon lehet-e a lelkem egészséges, ha a testem arról árulkodik, hogy nem tudok mértéket tartani, hogy képtelen vagyok uralkodni magamon, stb.?

A másik véglet is rossz persze. Ha a testemet helyezem a középpontba és az figyelmem, a tevékenységem vagy akár az önértékelésem is túl vagy szerepet tulajdonít neki, óhatatlanul szorulnak háttérbe a belső elcsendesedés, a lelki stabilitás és kiegyensúlyozottság, a lelki értékek. Amikor a külsővel, a testtel akarunk kedvező benyomást tenni – a belső ürességről árulkodik, akárcsak, ha a túlzott egészségtudatosságtól remélünk valamiféle csalfa önmegváltást.

A test – ahol az ég és a föld összeér bennünk

A korai kereszténységben az első keresztények böjtje egyfajta tudatos kontroll a test felett (nem úgy mint manapság a testük felett uralkodni képtelen embereknél, akik az igazi böjt helyett „facebook-böjt” és hasonló, amúgy hasznos, de más jelentésű tevékenységekkel helyettesítették azt), ugyanígy a keleti kultúrák vallásos gyakorlataiban is megtaláljuk ezt az igényességet, annak a felismerését, hogy a lélek nem tud szabadon szárnyalni olyan templomban, amely a stressz és az elhanyagolás súlya alatt roskadozik. A kényelembe tespedt test nem tud lélekben, szellemben állhatatos, kitartó, fegyelmezett, kontrollált lenni. Az egyensúly, a harmónia a szó szép csengése mellett valójában fegyelmezettséget, pontosságot, kontrollt jelent. Három hangszer akkor szólal meg harmóniában ha mindegyik precízen van hangolva, így a test, a lélek és a szellem együttműködésében sem lehet harmónia, ha elhanyagoljuk bármelyiket.

Amikor a vállunk megfeszül, vagy a légzésünk felszínessé válik, nem csak a testünk fárad el – a belső iránytűnk is megzavarodik. A test ugyanis nem egy tőlünk különálló gép, hanem egy rendkívül finomhangolt műszer, amelyen keresztül megéljük az Istennel és a világgal való kapcsolatunkat. Ha ez a műszer nincs egyensúlyban, a csendet sem találjuk.

A valódi megújulás ott kezdődik, amikor felismerjük: a testünk gondozása nem hiúság, hanem az élet iránti tisztelet legtisztább formája. Néha ez a tisztelet csupán annyit jelent, hogy megállunk, és visszaadjuk a testünknek a figyelmet, karbantartjuk, felkészítjük hiszen kevés kivételtől eltekintve a mai ember teste alkalmatlan arra a feladatra amire egykor teremtettsége pillanatában és a kezdeti időkben még alkalmas volt, elkényelmesedett, erőtlenné vált, állandó színterévé a betegségek elleni harcnak holott a lelki-szellemi embernek ennél magasabb rendű küldetése van.

A magasabb rendű küldetés alapja: A stabilitás

Ahhoz, hogy a lélek betölthesse küldetését, a testnek stabil bázisként kell szolgálnia. Az okinawai harcművészetek ősi, évszázados hagyományaiban – a modern karate gyökereinél – a fejlődés nem technikákkal, hanem az alapállás és a légzés összehangolásával kezdődött. Ezt hívták úgy: a „belső váz” megépítése.

Próbáld ki ezt a rövid gyakorlatot, ne várj csodát tőle, de ha jól csinálod és koncentráltan, akkor érezni fogod a változást.

Gyakorlat: A „Csendes Oszlop” (Ritsuzen alapú figyelem)
Ez a gyakorlat a To-te világából merít, ahol a mozdulatlanságban rejlő erő az alapja minden mozgásnak.

1. A test igazítása: Állj meg vállszélességű terpeszben, a térdeidet egy egészen kicsit lazítsd el (ne legyenek teljesen nyújtva). Képzeld el, hogy a fejed tetejét egy láthatatlan szál húzza az ég felé, miközben a talpaid „gyökeret eresztenek” a földbe. Ez a függőleges tengely az ember helye: az ég és a föld között most egyfajta kaocsként, hídként funkcionálsz.
2. A középpont (Hara): Helyezd a figyelmedet a köldököd alá három ujjnyival. A harcművészetekben ez az erő központja, japánoknál „Hara” a neve, a hitedben pedig ez az a hely, ahol a belső viharok elcsendesednek.
3. A „préselt” légzés: Ne csak felszínesen, hanem tudatosan lélegezz. Szívd be a levegőt mélyen le a hasadba, majd fújd ki lassan, mintha egy nagyon vékony szalmaszálon keresztül préselnéd ki. Figyelj, ez fontos: préseld, a rekeszizmod segíti ezt a folyamatot, figyeld, végig legyél testtudatos. Érezd, ahogy a kilégzés alatt a levegő ki, a tested feszültsége a földbe távozik, de a tartásod szilárd marad.
4. A belső figyelem: Maradj ebben a mozdulatlanságban 1-2 percig. Ne küzdj a gondolatokkal, csak térj vissza mindig a talpaid és a talaj kapcsolatához.

Ez a pár perc megtanít arra, hogy a testi fegyelem nem büntetés, hanem kapu a belső szabadsághoz. Aki uralja a tartását, az uralni kezdi a reakcióit is a külvilágra.

Vissza a Főoldalra