Mi is az a húsvéti hit…

Krisztus útját járjuk és keresztényként, s az egyik leggyakoribb párhuzam épp Krisztus élete és a keresztény ember élete. Amikor kijön a sírból a halált legyőző Jézus nem egy megvert ember, hanem egy egykor megvert és megszégyenített ember, Aki legyőzte a halált, Aki az Isten Fia, a Győztes – győztesként újra felvett emberi testben, – magával ragadott.
Csodálkozunk a tanítványokon, akik kételkedtek annak még csak az esélyében is, hogy az elfogott, elhurcolt majd megvert és megfeszített Jézust újra láthatják, akik hitetlenkedve fogadták a feltámadás hírét, akik mikor elragadták tőlük s meggyalázták Mesterüket úgy érezték mindennek vége.
Úgy tűnik ezt a magatartást sajátították el leginkább a mai keresztények. Ha valakit aki eddig drága testvér volt, meghurcolni látnak, már legyintenek rá, már fordulnak is el tőle. Sőt gyakran a csalódásuk sárgolyóival dobálva állnak be a gyalázkodók vagy elhatárolódók sorába.
Mennyire nem értenek a kereszténységből semmit azok akit megvertségben legyőzettetésben megszégyenítésben látnak egy embert és utána onnan ő már “le van írva” a számukra. És keresztényként nem gondolnak bele abba, hogy ez is része a keresztény ember életének és a keresztény ember életében a krisztusi párhuzamnak. Hogy a megvert és megalázott számára lehetőség az is, hogy legyőzi a leverettetést és újra talpra áll. A mai keresztény sokszor azt mondja ha elbuktál vagy ha elbuktattak: “te már nem az vagy akit tiszteltem benned már nem kellesz így”. A mai keresztény még annyit sem tesz, mint Annás és Kajafás, hogy ha megvádoltak – felelhess rá. A mai keresztény még nem nőtt fel a zsidó főpapok szintjére sem vagy akár Heródes szintjére, s főleg nem Pilátuséra, hogy ha sárral dobáltak, legalább a szemükbe nézhess, s megkaphasd a lehetőséget, hogy felelj a vádakra. Gyakran a vádakat sem ismerheted meg csupán a tényt, hogy megvetett vagy, s “ebből sosem mászol ki”, “ezt sosem moshatod le magadról”. Belefájdult a szívem amikor hallottam egy keresztény pásztor testvéremet vélekedni egy elesett, bajba jutott barátunkról: “nem török pálcát felette de elhatárolódom tőle amig nem tisztázza magát” – ahelyett, hogy mellé állt volna a bajban, de hát ez már Jézus esetében sem volt divat a tanítványok között. Pedig a kereszténység legnagyobb ünnepének csodája épp arról szól hogy a megkötözött megköpdösött meggyalázott és megvert meghalt és győztesként lépett elő a sírból. Nem folyt már arcán a köpés, nem beszélnek az evangéliumok szakadt és véres ruháról sem. De a szegek és a dárda helye megmaradt, győztesen is, csak immár nem a leverettetés bélyegeként hanem a halált legyőző, kárhozatot járt győztes fenségjegyeivé váltak bizonyítván a visszafordíthatatlan győzelmet.
Vajon nem az lenne e a Húsvét igazi ünneplése a Feltámadásé, ha felfognád és megértenéd, s a szívedben adnál legalább egy kis esélyt annak, hogy akit ma megverve látsz, a Kegyelem Istene felemelheti?
Vajon nem az lenne e a Húsvét igazi ünneplése ha látva az utat amit Jézus köpések közepette járt, nem járatod végig atyádfiával, vagy ha már teszed mert így előnyös vagy közömbös a számodra, legalább elfogadnád, hogy van olyan, amikor akit ma megcsúfolnak, aki ma kitaszítottságot él át, holnap talpra állhat s a szemedbe nézhet és nem lesz már rajta a korbácsok nyoma. De a szegeké ott marad. A szemedben, a szemeid előtt de az ő kezeiben.
Vajon nem az lenne e Húsvét igazi ünneplése, ha belegondolnál, atyádfia bár ember csupán, s ha nem is harmadnapra, s nem is saját bűnök nélkül átélve mindazt ami odáig vezetett hogy elfordítottad arcodat tőle, de a halált legyőző, bűnöket elhordozó és megszabadító Isten őt is újjá teheti?
Csóváljuk a fejünket látva a tanítványok kétkedését a sírtól visszatérő asszonyok vallomásán. De vajon te képes vagy e esélyt adni atyádfiának, hogy ha nem is a halálból de a halál árnyéka völgyéből visszatérhessen az élet útjára?
Vagy … ha egymásnak nem adunk esélyt bűnök fölött Krisztus kegyelmével győzni, vagy vádakból köpésekből talpra állni akkor mit ér ami húsvéti hitünk…
De mii a tanulság a talpra álló számára? hogy azt csináld amit Jézus csinál: nem tart ítéletet az elszaladók, a cserbenhagyók felett. Tudd, hogyha megvetett vagy is, ha elfordították is kegyes orcájukat tőled testvéreid akik nem vállalnak veled közösséget, s magadra is maradtál, a Kegyelem Istene nem hagyott el. A Kegyelem Istene pedig nem aszerint osztja a kegyelmet, hogy hány embert tudsz meggyőzni arról, hogy bűntelen vagy s tulajdonképpen nem is vagy kegyelemre szoruló. Őt teljesen hidegen hagyja hányan fordultak el tőled, ha te magad Hozzá kiáltasz kegyelemért. Őt ott és akkor sem érdekelte a főpapok makulátlan álarca, patyolat tiszta maskarája, folt nélküli imázsa, sem az odaszánt tanítványok magyarázatai miért is futottak nyulakat is állva hagyva a közösségvállalás elől, Jézust magára hagyva, Őt a Felkent érdekelte, a saját ígérete érdekelte, s hogy ahhoz hű maradjon, hogy mind aki segítségül hívja Őt azt felemelje s aki kezébe teszi lelkét az előhozza a világosságra. Nem érdekelte, hogy a főpapoknak milyen nehéz lesz megmagyarázni miért tették amit tettek s utólag igazolni, hogy mást nem is tehettek, nem érdekelte milyen hazugságokat fognak kitalálni arra, hogy miként történhetett a csodás feltámadás, csak az érdekelte, hogy gyermekét aki állta a köpéseket, s tűrte a gyalázatot, a poklot is megjárva végül felemelje és megdicsőíttesse. Ez a húsvéti hit, s a krisztuskövető öröme az Atya iránti bizalom, s a Kegyelem Istenében való rendíthetetlen, mélységekből is kiemelő hit.
S te ne haragudj a téged gyalázókra, tőled elfordulókra. Bizonyára azért teszik mert még sosem volt igazi Húsvétjuk, s nem értik a Feltámadást, így sem örülni sem megélni nem tudják ennek örömét és reménységét feléd.

SzaboBarnabas