Isten Országáról

Látványosan vonul végig Márk evangéliumán az Isten Országáról szóló jézusi tanítás.
Mindenkinek fel kell, hogy tűnjön, Jézus három példázatban is beszél az Isten Országáról és mindhárom valamiképp a vetéssel kapcsolatos. Márk gyűjtésében tehát egy tudatosan felépített jézusi rendszerrel találkozunk, melynek elemei egymásra épülnek, tovább viszik példázatról példázatra az üzenetet.

1.A magvetőről mondott példázat. (Mk.4:1-20.)
Jézus ezt a példázatot (Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívülvalóknak minden példatokban adatik) nagy sokaságnak mondta, közvetlen tanítványi körén kívülállóknak, Isten Országa egyik titkáról. Nem szeretném részletekben elemezni a példázatot, pusztán Isten Országa szempontjából megnézni, mi az a gondolat, amivel Jézus az Isten Országának megismertetését bevezeti. Alapvetéssel találkozunk itt. Az alapvetés így szól: az Isten Országa nem valamiféle változás eredménye, nem valamilyen változás útján jutsz el hozzá folyamatosan, hanem rögtön a kezdetekben eldől a legfontosabb dolog: lesz-e egyáltalán bármiféle növekedés, s annak következményeképp termés, eredmény. Isten Országának ez az egyik titka, amelyet Jézus példázatával nem elrejt, hanem felfed.

Jézus tehát egyértelmű, amikor a magvetőről szóló példázatát mondja. Az Isten munkájában a növekedés, az eredményesség nem a Tőle jövő magon, hanem az engedelmességen múlik. Azon, ahogy rögtön az Isten beszédével való találkozáskor azt fogadjuk. Befogadjuk, helyet adunk neki a saját érveink helyett, mellett, netán előzetesen lefektetett határok közé szorítjuk, vagy esetleg eleve elutasítjuk?

Nézzünk magokat, amelyek az Isten Országa szempontjából fontosak lehetnek. Olyan Igéket nézzünk, amelyek növekedést ígérnek, a növekedést célozzák meg az emberben! Lehetnek ezek az Igék a nyelvekenszólással kapcsolatos Igék is, hiszen tudjuk, aki nyelveken szól, magát építi, azaz növekedést fog megtapasztalni. Isten ezért tartotta
fontosnak közölni velünk, hogy kívánjátok a nyelveken szólást, törekedjetek rá, sőt a prófétálásra is. Isten tehát az Igéjében rögzítette, hogy a gyermekei számára egy a növekedésükhöz elengedhetetlenül fontos ajándékot szeretne adni. Az Isten munkájában való részvételünk és annak az eredményessége tehát függ attól, hogy az Isten embere megfelelően tud-e növekedni. De hogyan fog bekövetkezni ez a növekedés, ha ezt a magot eleve elutasítom? Hogyan következik be a növekedés, ha szembe találja magát a mag az előítéleteim kősziklájával? Hogyan következik be a növekedés, ha egyszerre akarok Istennek és embereknek megfelelni? Nem. Ez a mag akkor fog gyümölcsöt hozni, akkor következik be a benne foglalt állítás az életemre nézve, ha akadálytalanul utat engedek neki a növekedésre azaz minden előítéletet, minden ennek rovására adódó kompromisszumkészséget elutasítok amint Isten beszédével találkozom és azt mondom: legyen, ha ez az Isten beszéde! Sokaknak az élete azért nem tud növekedni, mert amikor megszólal az Isten Igéje, azonnal megszólal mellette az ördög beszéde is: „ezért és ezért nem érvényes ez az Ige”.
Mintha Isten Igéjének a „szavatossága” lejárhatna, megromolhatna.
Az Isten Országa szempontjából a magvető példázata elmondja tehát az egyik legfontosabb megközelítési irányt. Ez az engedelmesség. Azt mondják sokan: „majd, amikor a hívő élet magasabb fokára jutok, szeretnék mindenben engedelmes lenni!” Hallottam már ilyet is: „De jó neked, régóta jársz az Úrral, te már ilyen engedelmes tudsz lenni! Majd én is elérek az engedelmességnek erre a fokára!”

Barátom, mit látsz? A köves talaj fokozatosan porhanyósodott, ahogy együtt élt a maggal? Nem, ugye? Mert az engedelmesség nem a hívő élet magasabb fokozata, hanem alapvető fokozata, hogy ne mondjam másként: az első lépcsője kell legyen! Ezért mondtam, hogy az Isten Országa és benne a te részedet, a rád bízott munka, feladat, szolgálat betöltését és a te növekedésedet rögtön meg fogja határozni az, ami az Isten Igéjéhez való
hozzáállásod minősége. Ez el fogja dönteni, hogy mi lesz a sorsa a beléd vetett magnak. A következményekért pedig csak magadat teheted majd felelőssé, ha elmaradnak a gyümölcsök.

Eddigi lelkigondozói szolgálatunk során Párommal megfigyeltük a legtöbb keresztény lelkigondozott esetében, hogy hiányoznak olyan alapvető Igék, „magok”, amelyeknek be kellett volna épülni az illető életébe. Rengeteg esetet tudnék mondani példaként arra, amikor a beszélgetés során kiderült, hogy már az illető keresztény élete kezdetén voltak felállított korlátok, amelyeken belül engedelmeskedett az Igének, s ezeket a korlátokat vagy a közössége nyomására, vagy egy-egy kegyességi irányzat tanításai átvételeként, netán szülői nyomásra stb. állította fel, s emiatt nem is gondolt eleve ezeknek a kapcsán engedelmességre. Gyakran előfordult az is, hogy a lelkigondozott úgy vélte,
ahogy folyamatosan közelebb kerül Istenhez, egyre több területen fog engedelmeskedni. Azonban gyakorlati tapasztalat volt az, hogy nem az engedelmesség nőtt benne, hanem a korlátok a közösség- vagy éppen az
engedelmesség hiányában helytelenül értelmezett igék kapcsán.

2. A magától növekedő vetés (Mk.4:26-29.)

Nézzük a következő példázatot az Isten Országa szempontjából. Ez a magától növekedő vetés. Jézus tanításának ez a része már feltételez egy Isten Igéje iránt teljesen nyitott, engedelmes életet, amelynek nem akadály a mag befogadása.
Nem fogsz közelebb kerülni ennek a megértéséhez, ha nem érted amit az előző példázat tanított: az engedelmesség nem a hívő élet magasabb fokozata, hanem alapvető fokozata, hogy ne mondjam másként: az első lépcsője kell legyen.

Isten Országában rend van. Isten határozza meg az időket, a folyamatosságot. A magától növekedő vetés beszél az ember és Isten által közösen végzett munka munkamegosztási arányáról, a folyamatokról.

Isten Országa azt is jelenti (s a példázat erre is felhívja a figyelmünket), hogy a benne való cselekvés, mozgás, folyamatok Isten törvényei szerinti rendben zajlanak.

A külső növekedést, a szemmel látható változásokat meg kell előznie a szemmel nem látható változásoknak, ahogy a növény földből való kibújását a földfelszín alatti gyökerezésnek, hiszen később a külső, látható növekedésben mindent ez „támaszt majd alá”. Fontos a magától növekedő vetéssel kapcsolatban megjegyeznünk: a növény megjelenésekor a gyökér nem tudta le a feladatát, hanem a növény folyamatos fenntartásáért, táplálásáért továbbra is felelős.

Nagyon sok karizmatikus szolgáló feledkezik meg erről. Minden áron előre akar szaladni az azonnali gyümölcsterméshez, megfelelő megalapozottság és folyamatos tápláltatás nélkül. És itt szól ez a példázat az alázatosságról is. A munkás hiába akar aratni, meg kell várnia a szem elől elzárt terület (mag esetén a föld
alatti) folyamatok teljességét. Az eredményt, ami a földfelszín felett megjelenik folyamatos, felszín alatti tevékenység kíséri! Ennek a folyamatnak nincs „lefutott” státusa, a nem látható, a tápláló, befogadó szakasznak, majd csak az aratáskor Isten Országában csak abból lesz gyümölcstermő, aki nem becsüli le és nem hagyja abba a folyamatos tanulást, tápláltatást.

Előfordult, hogy pásztor társaimtól hallottam: „Másodlagosak az ismeretszerzés, a teológia tanulása, én
anélkül is boldogulok, mert engem nem a könyvek, hanem a Szentlélek vezet” … olyan ez, mintha azt mondta volna: a növekedést úgyis Isten adja, minek akkor nekem gyökér? Elfelejti, hogy a növekedés –amit ugyebár valóban Isten ad- nem csak a felszín, a szemmel látható területekre adja, hanem a gyökér számára is szeretné adni. Ne legyél ennek akadálya, hiszen ezen múlik, hogy folyamatosan táplált növény lesz-e az eredmény amely gyümölcsöt terem majd vagy gyökértelen, ámde nagyon látványos „műanyag” virág.

Ne felejtsük el. A növényt nem a másik növény táplálja, a növény nem a másik növény által növekedik. Sok szolgáló esik bele abba a hibába, hogy a másik szolgáló jó véleménye esetén alkalmasnak érzi magát a látványos szolgálatokra. Sokan végeznek látványos szolgálatokat, melynek alapja nem egy belső növekedés, hanem egy-egy másik szolgáló jó véleménye (jó véleményért cserébe). Engedd, hogy Isten adja a számodra a növekedést, ne mások elismerése! Jézus példázata nagyon lényegre tapintó ebből a szempontból.

Másik veszély, amire figyelmeztet ez a példázat Isten Országa szempontjából:

A növénynek át kell törni a felszínt. Sok szolgáló esik bele abba a hibába, hogy amint áttörést érzékel, azonnal aratni akar. Holott még csak ezután jönne a növekedés, amely az aratásra megérést előzi majd meg. Az áttörés jelentősége abban van, hogy megtudom, valóban várható aratás, erre megtehetem az előkészületeket és hálát adhatok, dícsérhetem, magasztalhatom az Urat, aki hitem és reménységem (és nem utolsó sorban ígérete)
szerint az aratásig növekedést ad majd.

Végül a magától növekedő vetés példázatának ezúttal utolsóként megragadott tanulsága számomra az, hogy ez az Ige, bármilyen szembetűnő a benne szereplő munkás látszólagos passzivitása, nem passzivitásra szólít fel, hanem Isten munkájára, aktivitására helyezi a hangsúlyt. Kész vagyok-e engedni, hogy ezt a munkát Isten végezze el? Nagyon izgalmas, de nem mindig örömteli látni, ahogy keresztény vezetők különböző gyülekezetnövekedési haditerveket dolgoznak ki úgy, hogy közben megfeledkeznek arról, hogy az elsősorbani aktivitás Istené, s akkor lesz ez eredményes, ha bízom Benne. Ha a cselekedeteimet a növekedés fázisai határozzák meg és nem a cselekedeteimmel akarom a növekedést „megsürgetni”, netán egy máshol látott és beváltnak tűnő modell alapján „lemásolni”. Mindig nagy kísértés ez az ébredésben.

Mustármag (Mk.4:30-34.)

A harmadik fontos kijelentése Jézusnak Márk tanuságtétele alapján az Isten Országával kapcsolatos példázatgyűjtemény szerint a mustármag példázatából, hogy Isten Országában az eredmény nem mindig az, amit mi eredménynek tartunk, ahogy a célt sem mindig akkor éri el Isten munkája, amikor azt mi emberileg vagy akár emberi logika szerint Isten Igéjéből értelmezve elértnek látjuk.

Gyakran vagyunk hajlamosak Isten munkatársaiként mi magunk megállapítani, meghatározni célokat, amelyeket aztán hihetetlen vehemenciával (odaszánásnak is nevezzük ezt olykor tévesen) hajszolunk és elkerüli a figyelmünket esetenként, hogy Isten már elértnek lát bizonyos célokat. Olyan is előfordul, hogy egy-egy szolgálat eredményét amikor megtapasztaljuk, meglátjuk, hogy teljesen más eredményhez jutottunk, mint amelyet a szolgálat kezdetekor feltételeztünk, hogy Isten megad majd. Jézus arra figyelmeztet ebben a példázatban, hogy megfelelően rugalmasnak
kell lennünk, hiszen Isten Országában a célokat Isten határozza meg, illetve egyedül ő dönti el, hogy mikor tekinti elértnek a célt.

Ez a kedvenc példázatom a három közül, bevallom. Hangosan felnevettem, amikor elolvasva Isten ujja rámutatott és szinte a szemem előtt aláhúzott belőle egy részt:

A mustármag a legkisebb az összes közül – mondja az Ige. Aztán nagy ágakat hoz, nagyobb lesz minden veteménynél – mondja Jézus. De jó, gondolhatja az olvasó, az aki elvetette, el fogja érni a célját a vetésnek, hiszen nagyon sok mustárt eredményez majd az a csöpp kis mag. De nem. Jézus megmutatja, Isten számára nem mindig az a cél, amit a magvető olyan hőn áhít, amire rákészül. Isten számára ezzel a példázatban szereplő magocskával nem a sok mustár termése a cél, hanem, hogy néhány madár, akik ki tudja honnan, milyen távolból kerülnek oda, amikor odaérnek elfáradva… meg tudjanak pihenni az árnyékában és fészket tudjanak rakni. Kész. Isten elérte a célját. A magvető persze mondhatja: ugyan, de az ÉN célomat még nem értem el! Hát hogy van ez? Úgy, hogy Isten Országában a célokat Isten határozza meg, és egyedül ő dönti el, hogy mikor tekinti ő elértnek a célt.

Legyen ez bátorítás a számodra. Elkezdesz egy esélytelennek induló szolgálatot, semmi emberi szemmel mérhető bíztató jelt nem látsz, csak arra építesz, hogy amit csinálsz, Isten számára fontos. Aztán már látod a növekedést, te magad is növekedsz és úgy gondolod: „Nyitott voltam Istenre, akármilyen esélytelennek látszott az a kis mag, lényegtelennek tűnt, nekem fontos volt, hogy befogadjam mert hittem. Engedtem, hogy növekedjen, talán sokan nevettek rajtam: mit vársz ettől a reménytelen dologtól? – kérdezték. Nem érdekelt, engedtem, folyamatosan
a felszín alatt növekedni, aztán az áttörést látva nem estem neki aratni azonnal, engedtem tovább növekedni, s közben végig az volt bennem, hogy megéri, hiszen lesz mustárom… erre itt vannak ezek a madarak!”. Igen, te is elképzeltél egy célt, s milyen jó, hogy engedelmeskedtél Istennek, mit tudtad akkor, hogy Ő nem a mustárra gondolt amikor engedelmességet várt tőled, hanem tudta: hajlékot, szállást, pihentetést kell majd nyújtanod azoknak a madaraknak…

Légy hát nyitott a befogadásra, arra, hogy jó föld lehess, légy nyitott Isten munkájára, hogy ne te akard befolyásolni Őt és végül: fogadd el, hogy Ő határozza meg a célt. Engedelmesség, alázat és elfogadás. Egy Atya ezt várja a fiától. Hiszem, hogy tőled is, ahogy tőlem is. Imádkozom, hogy megkaphassa ezeket tőled, s te is imádkozz, hogy én is engedelmes gyermeke lehessek, engedelmes Isten Országának munkájában!

SzaboBarnabas