A következő éjszaka pedig odaállt Pál mellé az Úr (ApCsel.23.11.a)

Sok mindenen túl van már Pál. Azon is, hogy amikor arra hivatkozik, hogy jó lelkiismerettel szolgált eddig, a főpap szájon vágatja, azon is, hogy el akarják tüntetni a föld színéről. Mondhatjuk rá, hogy "hát ismerjük Anániás főpapot, ilyen hirtelen haragú ember volt, de ebből nem szabad általánosítani". Az Újszövetséget olvasó ember nem lapozhatja át Pál missziói útjának összes állomását azzal, hogy "jaj, itt is épp véletlen hirtelen haragúak voltak a zsidók", aztán a következő állomásánál, ahol szintén meg akarják ölni: "jaj itt is pont kifogta Pál, hogy az időtájt ott is véletlenül épp hirtelen haragú zsidók éltek", még végül megérkezik Jeruzsálembe, ahol eleve "hirtelen haragú zsidók" vannak szintén, egyszóval hívő keresztény embernek lehetetlenség (már ha valóban fontos Isten Igéje és zsinórmérték) nem észrevenni, hogy az egész Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv végig folyamatosan mutatja a zsidó-keresztény kapcsolatot, s hogy ne tudjunk hivatkozni, mentegetőzni, hogy "ott akkor épp olyanok voltak de ebből nem lehet általánosítani", biztos-ami biztos, bemutatja Pál egész missziói útján Efézustól Ciprusig, Béreától Korinthusig hogy sehol sem voltak másmilyenek a kereszténység felé, Pál felé. Épp ezért itt nem ember-ember közti konfliktust látunk, hanem vallás-vallás közti konfrontációt, amivel kapcsolatban jó tudni minden XXI.századi kereszténynek, hogy sem a kereszténység tanításai, sem az említett vallás tanításai azóta nem gyarapodtak újabb szent könyvekkel amelyek másféle magatartásra ösztönöznének.

Pál meghurcoltatásaiban most mégis egy "üdítő pillanat" következett be: egy éjszaka mellé állt az Úr. Csupán egy fél mondat, s a másik felében az Úr Pált arra készíti fel, hogy ahogy itt bizonyságot tett, Rómában sem vár rá más feladat, mégis ez a fél mondat az immár több rész óta tartó megaláztatás-sorozatban egy felüdítő fél mondat. Ahogy végig láttuk a Pál ellen tomboló gyűlöletet - Istennek nem kell erölködnie. Egy éjszaka "spontán" odaáll Pál mellé. És ez elég. Hidd el nincs az a gyűlölet és düh, felkorbácsolt indulat és feje tetejére állt világ, amiben Isten ne tudná megcselekedni veled, hogy akár egy fél pillanat alatt megjelenik melletted, odaáll melléd, megérezheted a jelenlétét és erőt kapsz. Nincs az a nyomorúság, amelyikben amikor Isten fogyni látja az erődet és úgy érzi, a következő lépéshez már nem lesz elég: ne tudna odaállni melléd egy pillanat alatt, hogy erőt adjon. Nem kell hogy "jobbra forduljanak a körülmények", nem kell, hogy "enyhüljön a nyomás" ami rád nehezedik, lehet akár a legnagyobb tomboló nehézség, Isten amikor szükségesnek látja egy pillanat alatt fordíthat az állapotodon és a jelenlétével feltölthet téged erővel, tűzzel a bizonysághoz. Nincsenek zárt ajtók, börtön vagy bármi nehézség ebben Őneki. Szabadsága van bárhol megjelenni és bárhol melléd állni, ha az Ő ügyében fáradozol, ha az Ő Nevéért támadnak.

Ha Pál helyzetét nézzük elég kevés oka volt reménykedni, hogy ebből a helyzetből élve kikerül. Ő is tudta ezt, az Úr is tudta ezt. Ha a körülményeit nézzük akkor azt látjuk, hogy mindent megtettek, hogy összetörjék, hogy "kikészítsék", hogy felőröljék, megtörjék, akadályozzák abban, hogy bárkivel találkozzon, bárki vígasztalhassa őt, egyszóval mindenről gondoskodtak, hogy a legkevesebb reménye lehessen, s a legkevesebb esélye bármilyen külső segítségre, ahogy ismerjük a történelemben, hogy nagy mesterei voltak ennek. Még sincs akadálya az Úrnak abban, hogy ha Ő akar akkor bármilyen nehézség ellenére megjelenjen. S figyeld meg Isten "lelkigondozását" Pál felé. Mellé áll - ennyit tesz. Nem símogat, nem vígasztal, nem vágja viszont-szájon a főpapot, nem igazolja fényesen Pált, hogy akkor álljon mellé amikor mindenki látja, de a cella magányában mellé áll - ezzel erősíti. A szavai "lelkigondozása" pedig az, hogy ad egy újabb feladatot.

Képzeld el magadat Pál helyében, s képzeld el, hogy ott annyi megaláztatás után nem azt hallod, hogy "na jó, most már kifelé tartasz a nehézségekből, hanem újabb nehézségek hírét kapod. Történt már veled ilyen ugye? Amikor a "baj nem járt egyedül". Amikor már úgy érezted, hogy nem bírod tovább, de újabb csapás következett. Olyankor el tudjuk fogadni, hogy ha az Úr Nevéért szenvedjük, s újabb jön, hogy ez áldás? Márpedig áldás. Istennek kedves a bizonyságunk, a jelenlétével megtölt erővel és azt mondja "hajrá, jön a következő feladat". A feladatokat, a nehézségeket, hajlamosak vgyunk "csapásként" értékelni, amiből az Úrnak meg kellene menteni minket, s hogy miért teszi, ki érti azt?! A feladatok, a nehézségek azonban jöhetnek áldásból is, jöhet azért, mert az Úr fontosnak tartja a szolgálatodat, ahogy a harcban viaskodsz, ahogy a nehézségeket állod. S időről időre lehet, hogy nem kapsz elégtételt, lehet, hogy nem kapsz rehabilitációt vagy "felmagasztalást", hanem pusztán melléd áll az Úr és a jelenlétében erőt kapsz. Csodálatos ahogy napok, hetek, megaláztatás-hegyek emberek tömegének gyűlöletét Isten egy pillanat alatt hogyan tudja ellensúlyozni azzal, hogy akár a leglehetetlenebb helyzetben körülmény kellős közepén egyszer csak ... megjelenik melletted és bíztat, hogy alkalmasnak lát a következő feladatra. Ez a József Attilai vers üzenete is: "Négykézláb másztam, álló Istenem lenézett rám, s nem emelt fel engem. Ez a szabadság adta értenem, hogy lesz még erő lábraállni bennem". Mellé áll az Úr Pálnak. Nem símogatja, nem babusgatja, nem magasztalja fel, tudja, hogy mennyi ereje van, s tudja, hogy ez a pillanat elég volt a következő feladatra erőt adni hűséges gyermekének.

Ha már régen érezted az Úr símogatását, feladat után feladat jött a napjaidban, s már erről szól az életed utóbbi szakasza: gondolj vissza, hányszor jött, jelent meg, adott ígét, egy-egy pillanat erősítését. S ha utána nem a csodálatos feladat nélküliság jött, hanem egy következő próba, talán épp azért, mert Isten látta: bírod erővel, hiszen az imént kaptál. Milyen szomorú lenne, ha Isten Országának Ügyéért dolgozókat végiglátogatva az Úr végigmenne a fáradozó munkások során. Meg-megállna egy-egy ember mögött, bátorítóan azt mondaná "Jól van, így tovább"... Majd jönne a következő, míg a végén elérne hozzád a sorban. Mögéd lépne és azt mondaná "tudod mit? Hagyd inkább abba, ne csináld tovább"... Ha Isten enged tenni az felemeltetés - akkor tudja, hogy még "benned van" a feladathoz, s a következőhöz az erő. Tudja mikor kell pihenned, tudja mennyit és tudja mikor. De ha egy feladat után egy újabb jön: ne zúgolódj: méltónak és erősnek tart hozzá, s ez kitüntetés. Nem könnyű, de kitüntetés.


P.Sz.B.