A mustármag vagy bonsai?

"Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk? Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön, miután pedig elvetették, megnő és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak." (Mk.4:30-32)

Jézus példázata a mustármagról nagyon találó, mint Jézus minden példázata. Egy aprócska magról van szó. Mihez is hasonlítja ezt az aprócska magot? Isten országához. Csodálatos hasonlat és nagyon frappáns.

Mert az emberben ilyen az Isten országa, mint egy picike kis mustármag. Szinte alig látszik. Van akiben szinte egyáltalán nem látszik sem Isten, sem az Ő országa. Különleges dolog mégis ez a mag. Ha gondozod, ha magadba, a szívedbe „elülteted” Istent és az Ő Országát, akkor kezdetben még jelentéktelen, nem sok mindenre lesz
hatással, alapvetően ugyanaz maradsz, mint voltál. De ha elülteted és gondozod, táplálod a szívedben az Isten ismeretét, az Isten Országa iránti vágyakozást, akkor növekedni fog, egyre nagyobb lesz, és a végén még a környezetére is hatással lesz, árnyat fog adni, megpihenést.

Ezen gondolkodtam, amikor rájöttem, hogy vannak ilyen emberek, akiknek jó a közelében lenni, mer hatással vannak rám, jó hatással: megnyugszik a lelkem, ha beszélgetek velük, lecsendesedik, szinte felüdülök, amikor Istenről beszélnek.

Vannak akik viszont nagyon tudják mondani, hogy Isten milyen fontos az életükben, csak nem látszik belőle semmi. Pedig egy-egy kis mustármagnak évek gondozása után már terebélyes fának kellene lenni. Olyannak, aminek minden szóra, cselekedetre, hatása van.
Ha gondozod magadban az Isten Igéjét, az Isten Országa iránti szeretetet, várakozást, vágyakozást, akkor annak évek múlva olyan nagynak, olyan meghatározónak kellene lenni az életedben, hogy szinte másról sem tudnál beszélni, mindig a
bizonyságtétel jönne ki a szádból, mindig az Isten iránti hálaadás, mindig az Isten iránti szeretet, az Istentől kapott áldás, mindig Istenre mutatna az életed, akinek a „mustármagja” a szívedben van és nőttön nő immár évek óta...

vagy nem így van? Bizony, sokszor és sokak életében nem így van. Sokan évek krisztuskövetése után is olyan tökéletesen tudják leplezni, hogy Istennek bármi köszönni valójuk van, Isten bármi csodát tett az életükben, isten bármilyen fontos szerepet játszik abban, hogy valahova eljutottak, valamit elértek, hogy szinte nagyítóval sem látható, még pszichológus sem tudja kihúzni belőlük, hogy valójában Istennel kapcsolatban vannak.

Bizony, sokan raktározzák magukban azt a mustármagot és nem engedik növekedni, mert akkor nehezen rejthető el... Jézus azt mondja: Nem lehet elrejteni a hegyen épített várost, a gyertyatartót nem lehet véka alá tenni, a mustármagnak pedig nőnie kell, hogy bárki találkozik velünk, ha addig nem is tudott semmit sem Istenről, meglássa és megértse,
hogy nekünk viszont Istenről szól az életünk, Őrá mutatunk, Őneki adunk hálát és dicsőséget és nem is akarunk másról beszélni, csak a keresztről, vállalva a kockázatot, hogy a keresztről szóló beszéd esetleg bolondságnak fogja tartani, de hát ez bolondság is azoknak akik elvesznek, nekünk viszont istennek az ereje.

De csodálatos ez a mustármagos hasonlata Jézusnak... és milyen találó, milyen frappáns. Egy mustármag állapotából pontosan le lehet mérni, hogy jó földben van-e, vagy elrejtve, eldugva, hogy azért mégiscsak legyen, de ne feltűnő... pontosan meg lehet állapítani, hogy kap-e friss tápláltatást... pontosan megmutatja a mi életünk is, hogy milyen helyen van benne Isten Országa. Elzárt apró magocska-e amiről senki nem tud, csak akinek megsúgjuk, vagy évek óta növekedő terebélyes fa, amit nem lehet elrejteni....

Mondd. Aki találkozik veled, aki ismer, és aki nem ismer, akivel beszélsz, aki a közeledbe van,
vagy akit a véletlen sodor a közeledbe: észreveszik-e már a te mustárfádat? Esetleg árnyat ad-e, netán még megnyugvást is másoknak? Nem félsz-e hogy rákérdeznek, „Mondd, mi az ami annyira látszik benned, az a különös dolog, különös erő, ami úgy növekszik benned?” vagy inkább elrejthető méretűvé zanzásítottad, mint egy bonsai-fát, amit bármikor el lehet rejteni, ha kellemetlen esetleg, vagy valakit zavarnál vele?

Eszembe jut az egy tálentumot kapott szolga... Milyen nagy megnyugvással adta oda a tálentumot az urának, tessék, itt van, megőriztem... pedig az ura azért bízta rá, hogy megsokszorozza. Az Isten Országát, az Isten jelenlétét a szívünkben ezért kell engednünk növekedni, mert ezért kaptuk, hogy több és több és még több legyen, nem azért, hogy elrejteni próbáljuk, ha valakit esetleg zavarnánk vele.

A mustármag ott van a szívedben? De mégsem észrevehető? Akkor bajban vagy. Nem azért kaptad, hogy megőrizd, hanem hogy növekedni engedd mígnem terebélyes fává lesz, a folyamatos
tápláltatástól, amit ne félj, hogy ha észrevesznek, ne félj, hogy ha megszólnak, ne félj, hogyha szemet szút egyeseknek, mások viszont megpihennek majd, árnyat kapnak majd, megnyugvást és békességet. Mert ezért bízta ránk az Isten és ezért kaptuk kegyelemből a hitet, mint mustármagot, hogy ne rejtegessük, hanem az egész életünket meghatározza és mindenki észrevegye, az is aki ismeri az Istent, de még inkább az aki addig nem ismerte. Nem kell szemérmesen rejtegetni, hiszen neki nem arra van szüksége, hogy ne lásson bennünket sem másnak mint ő maga: azaz istentelennek, hanem lehet, hogy a lelke épp a hitre, a megnyugvásra, a megpihenésre vágyik, Isten Országának árnyékában... amit nekünk kellene hordoznunk, hiszen Isten országának nagykövetei vagyunk, Isten országát jelképezi az a kis mustármag bennünk, Isten országa az, ami naggyá lesz bennünk, nagyobbá mint mi magunk vagyunk, mígnem előbb utóbb már nem önmagunkról, hanem Istenről és az Ő országáról fog szólni az egész életünk, a szavaink, a cselekedeteink.

Értékeld a cikket: 
No votes yet