Hívd segítségül Nevét és megmenekülsz (győzelem a félelmeink felett)

(Olvasandó igeszakasz: 1Móz 32, 21-31)
Jákób fél Ézsautól, aki 400 felfegyverzett férfival jön elé. Családját, vagyonát, kisebb csoportokra osztja és maga elé küldi, hátha ezzel megnyerheti bátyja szívét, elveszi haragját. Utoljára hagyta közvetlen családtagjait. Ám útjukat szeli egy folyó, amin át kell kelniük. Jákób átköltözteti a családját, ő maga azonban azon az éjjelen már nem kel át velük. Hanem ott marad. Egyedül, maga marad.
A túl parton ott a gazdagsága, a családja, mindene. Ezen az oldalon ő maradt és a félelme.
Igen, a félelem. Hiszen a félelem az, amivel mi is nap, mint nap együtt élünk, amivel folyamatosan küzdünk.

Itt is egyetlen dolog van: Jákób félelme. Ő nem kel át, még kicsit húzza az időt, ő nem megy a többiekkel.
Mitől fél Jákób? Ézsau haragjától? Egyrészt. De azt gondolom ennél sokkal jobban félt attól, ha átlépi ezt a határfolyót, akkor az Isten
talán nem megy vele. Bár hivatkozik Isten ígéreteire, de a félelem mégis benne maradt.
Azt hiszem Jákób életében ez az éjszaka egy sorsfordító éjszaka.
Egy éjszaka amit sosem fog elfelejteni, ami végleg meghatározza későbbi életét. S ezen a különös éjszakán minden azzal a félelemmel kezdődik, hogy Isten nem megy vele. Mert én azt gondolom- persze ez csak az én gondolatom, - hogy Jákób ettől fél. Ezért nem kel át a folyón. Mert Jákób NEM ÉRZI Isten jelenlétét. Már pedig enélkül, Isten jelenléte nélkül hogy kerülhetne Ézsau szeme elé?! Hát a testvére szétmorzsolja őt mindenestől! Hogy állhatna oda a testvére színe elé?
Ez az éjszaka a számadások éjszakája is. Végig kell gondolnia mindazokat, amiket eddig tett. Mert a sorsfordító éjszakák ilyenek.
Sorsfordító éjszaka. Volt több is az életemben, de emlékszem egyre, ami nagyon fontos tanítása azóta is a mindennapjaimnak. Második gyermekemmel voltam várandós, de ez a terhesség nem volt egyszerű többet voltam kórházban, mint otthon. S feküdtem egyszer
egy idegen ország hatalmas klinikáján, fent a 17. emeleten. Mikor felvettek a kórházba, elvették a ruháimat, csak a legszükségesebb holmikat vihettem fel a kórterembe. Gyűlöltem minden percét, amit nem a pár hónapos kislányommal tölthettem. Gyűlöltem, mert olyan nagyon távol voltam férjemtől, kislányomtól, szüleimtől, testvéremtől… mindenkitől. És senki nem értette a szót, ami az anyanyelvem. És gyűlöltem a mindennapi fájdalmakat és aggódásokat. Aztán egyik este, mikor már aludni készültem, még utoljára felhívtam a férjemet, hogy megkérdezzem, elaludt-e az én kishercegnőm, hogy minden rendben van-e velük. S akkor valami döbbenetes dolgot mesélt. Hogy alig fél órával a hívásom előtt becsöngetett hozzá egy vadidegen, nem túl jó kinézetű férfi. Szlovák volt. Szállás kért. És a férjem BEENGEDTE. Be a lakásunkba, ahol a másik szobában ők aludtak a lányommal. Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Hogy lehet ennyire felelőtlen? Mi van ha az az ember egy sorozatgyilkos, egy rabló? Hogy tehetett ilyet? Letettem a
telefont és kétségbe esve zokogtam, és ezer meg ezer gondolat cikázott a fejemben, hogy hogyan tudnék hazajutni (70km-re voltam tőlük), vagy kit tudnék testőrként beállítani oda éjnek évadján. És rettenetesen féltem. És teljesen tehetetlen voltam szörnyű érzés volt!!Mintha nemcsak fizikai „börtönben” hanem lelkibörtönben is lettem volna egyszerre. Nem mertem aludni. Féltem, hogy baja esik a gyermekemnek, baja esik a férjemnek, hogy bántani fogja őket az az ember. Éjjel háromig sétáltam a folyóson és életemben először azt éreztem, hogy nem, ezt már nem lehet tovább bírni épp ésszel. Azt hiszem, abban a percben hajszálnyira álltam a teljes idegösszeomlástól… aztán visszamentem a szobámban, mert már erőm sem volt a sok félelemtől és sírástól. A szobatársaim aludtak. Én meg letérdeltem a vaságy mellé a nagy pocakommal és teljes szívvel, minden akaratommal megalázva magam tettem a szeretteimet Isten kezébe . Mert nála jobban senki nem tudja megvédeni őket. Számtalanszor éreztem Isten hatalmát. De akkor azt
éreztem, hogy a kiscsaládom a legnagyobb biztonságban van…Isten kezében. Ott és akkor tanultam meg Isten kezébe helyezni teljesen a dolgaimat.
Aki már érezte egy-egy betegágy felett, vagy szenvedésben/aggódásban, vagy kilométerek távolságában a tehetetlenséget, az tudja, milyen kegyetlen ez az érzés. Szinte az ember úgy érzi, megőrül. Semmi nincs, mi megnyugtasson… s egyszer csak ebben a nagy élelemben, egyedülségben, kiáltásban:hol vagy Uram??? - Jákób mellé lép egy férfiú, Hóseás próféta úgy írja: egy angyal Isten angyala, aki nem más, mint maga Jézus Krisztus. Igen, ebben a nagy csüggedt, nyomasztó magányban Jézus eljön Jákóbhoz. S nemcsak eljön, hanem tusakodni kezdenek, s végig úgy tűnik, hogy az ember, Jákób az erősebb. Folyik egész éjjel, egészen hajnalig ez a küzdelem.
Milyen küzdelem? Az ember harca Istennel, amikor számtalan érv, önmentés, önfeloldás, érv hangzik el, miközben Isten beszél hozzád. Mikor önmagaddal a saját lelkeddel, bűneiddel kell megharcolnia Isten szent Lelkének.
Végig
Jákób áll győzelemre. De jön a hajnal s az angyal megérinti Jákób forgócsontját.
Miért pont a forgócsontját? Mindig szeretem és élvezem Bibliaolvasáskor a sorok közti értelem keresését, kutatását. A mögöttes tartalmat keresem. Ezek szerint a forgócsont adja az egész járás, az egész ember tartását ( a gerinc után) ez biztosítja. Akinek ez eltörik, az nem bír lábra állni, az ÖSSZECSUKLIK, s oda a szép szál tartás. Márpedig Jákóbról tudjuk,. Hogy szép termetű, szép arcú férfi volt.
Volt általános iskolában egy tanárnőm, akinek születésétől fogva csípőficama volt. Emlékszem nehézkes, imbolygó járására, amin a műtétek sora sem javított, s a botra támaszkodás se takart el.
Életünk, lelkiéletünk forgócsontja a büszkeségünk, a saját énünk, vagy így is lehet fogalmazni a lelki önállóságunk. Ha ezt valami megsebesíti, megcsorbítja, akkor oda a gőg, oda a ránk annyira jellemző büszkeség, felemelt fej. Minden embernek ez a legérzékenyebb pontja. S amikor Jézus eljön a nagy magányos, sorsfordító éjszakákon, ő
sosem távozik anélkül, hogy ezt a lelki- forgócsontot meg ne illesse. Vagyis míg rá nem jövünk: nélküle senki vagyok. Hogy rá ne döbbenjünk: nem én vagyok valaki, mert mindent Neki ( Krisztusnak) köszönhetek!
Isten előtt meg kell alázkodni. S ez nagyon fájdalmas dolog. Igen, néha beletörik az életünk. S az Istennel való tusakodás közben a legtöbbször, mikor ő belenyúl az életünkbe, bizony maradandó sérülést okoz, olyat, ami egész életünkben hordozunk.
Van, aki szószerint talán mozgásképességét veszíti el. Mások elveszítik a legdrágábbat, gyermeket, társat, szülőt. Az Úr érintése nagyon fájdalmas tud lenni. S ilyenkor azt érezzük, mikor ezt teszi, hogy nincs tovább. Most úgy kapott el, hogy többet nem bírok felkelni. Ebből nincs gyógyulás, végleg összecsuklunk, mint Jákób akkor, ott , azon az éjjelen.
Ugye, drága testvér, már te is voltál így? Ugye már neked is volt ilyen sorsfordító éjszakád, mikor egy pillanatra azt hitted, vége a világnak és nincs tovább?
S tudod valóban nincs. Jézus nélkül, a
drága angyal nélkül nincs tovább! De mit tesz Jákób?
Az angyal azt mondja: győztem, hagyj elmennem! S ekkor a földön fetrengő Jákób, akinek nagy fájdalma van, ott összetörve, összerogyva, mert nem bír felállni, mert nincs már erő a lábában azt mondja:NEM! NEM ENGEDLEK, MÍG MEG NEM ÁLDASZ ENGEM!!!
Nincs felkelés, nincs tovább Isten kegyelme, lehajló felemelése, áldása nélkül!
Ez az éjjel azonban Jákób számára nemcsak azért emlékezetes, mert sánta marad, nemcsak az egész éjjel tartó és átélt lelki és testi gyötrelmek miatt. Hanem mert csoda történik vele. Mert alapjaiban változik meg az élete.
Mert az Isten Angyala nem azt mondja, hogy: oké, megáldalak Isten nevében és szevasz! Hanem kérdez valamit: mi a neved? S hangzik a válasz Jákób! Jákób nevének jelentése azt jelenti: csaló . Mi a neved? Csaló vagyok!
Olyan csodálatos számomra, hogy a fájdalom, összetörettetés után nem végleges, maradandó sebhely, nyom nélküli gyógyulás, testi gyógyulás jön. Nem visszaszívja a csipőcsontficamot az Úr
angyala. Nem ez jön! Hanem egy szó, amely helyreállítja, amely meggyógyítja, ami megvigasztalja és elveszi ennek a férfinek a félelmét, mert Isten Angyala azt mondja:
NEM VAGY CSALÓ TÖBBÉ! Ma véget ért eddigi futásod. Ma itt valami lezárul, valami örökre itt marad. Te Jákób, a csaló, nem leszel többé, mert a te neved ezután Izráel, minden népeknek atyja. E te neved ezután áldás.
Ezután az éjszaka után, ezért az összetörettetésért, ezért te már nem az vagy, aki eddig voltál, te már nem önmagad érdekei, vágyai után fogsz járni, nem csaló a NEVED, hanem ÁLDÁS HORDOZÓJA és áldásban fogsz járni! Ne aggódj, és ne sírj hát saját romjaid fölött. Veled vagyok! Melletted állok!
S drága testvérem, neked mi a neved? Csaló? Megcsaló? Hazug? Gyilkos? Parázna? Lusta? Haragudó? Mi a neved???...
Látszólag Jákob elveszítette mindenét: a tartását, szépségét, teljesen elveszítette önmagát. De van olyan veszteség, ami valójában győzelem. Még egyszer hadd mondjam el: VAN OLYAN VESZTESÉG, AMI VALÓJÁBAN GYŐZELEM! S
így lehet életünk legnagyobb vesztesége a legnagyobb győzelemmé, mert megnyerjük ezáltal és ebben az Isten áldását.
Új nap virradt. Lám, mégis felkelt a nap. Mégis volt, van tovább Jákób számára. De Jákób mássá lett. Nem, nem a sántasága miatt. Hanem mert új emberként, Izraelként mehetett tovább.
Nagyon szeretem Jákób történetét, s ezt a bibliai részt. Mert engem is az Isten szívben, lélekben évek óta formált azért, hogy ma elmondhassam neked, hogy a legsötétebb éjszaka és életszakasz után is feljön egyszer az Isten áldott fénye és napja! Hogy elmondhassam, hogy a legnagyobb sötétségben, a legnagyobb magányban is Ő ott áll, mert MEG AKAR ÁLDANI téged!
Nála új neved van! Igen, tudom, néha halálba kell adni ezért az új névért, az Isten áldásáért a legdrágábbat, halálba kell adni magunkat, vágyainkat, érzéseinket. De Isten áldott emberévé formálódsz ezáltal.
Ne sírj és ne félj hát: csak : "Hívd segítségül nevét és megmenekülsz!"
Isten áldása kísérjen utadon!
Ámen

(Mudi Henrietta)

Értékeld a cikket: 
No votes yet