Ruth könyve 2. Az áldáshoz vetező út

 Az előző szakasz kapcsán arról beszéltem, hogy Naomi hogyan tért vissza az Úrhoz, hogyan tapasztalta meg az áldást, szinte azonnal, hogy visszatért. Nem egyedül tért vissza, vele jött Ruth is, aki tulajdonképpen most ismerkedik Istennel,mint önálló ember, Isten áldására utalva, s rögtön egy másik emberről is gondoskodnia kell. Most megismerkedik Isten követésének alapjaival, azzal, hogyan lehet a „nulláról indulva” áldott gyermeke Istennek, olyan, aki áldásokat is megtapasztal, hiszen mindkettejük élete azon múlik, milyen tanítvány lesz Ruth.


Ruth 2. 2 Azt mondta egyszer a móábi Ruth Naominak: Hadd menjek ki a mezőre kalászt szedni valaki után, akinek megnyerem a jóindulatát! Naomi azt felelte neki: Eredj, leányom!  3 El is ment, és kiérve a mezőre, szedegetett az aratók után. Történetesen az Elimelek nemzetségéből származó Boáz szántóföldje volt az.  4 Éppen akkor ment ki Boáz is Betlehemből, és azt mondta az aratóknak: Az ÚR legyen veletek! Azok így feleltek neki: Áldjon meg az ÚR!  5 Majd ezt mondta Boáz annak a legénynek, aki az aratók felügyelője volt: Ki ez a fiatalasszony?  6 A legény, az aratók felügyelője ezt felelte: Az a móábi fiatalasszony ő, aki Naomival jött meg Móáb mezejéről.  7 Azt kérte, hogy hadd szedegessen és gyűjtögessen a kévék között az aratók után. Így jött ide, és talpon van reggeltől mostanáig; alig pihent egy keveset.  8 Ekkor azt mondta Boáz Ruthnak: Hallgass ide, leányom! Ne menj te más mezőre szedegetni, ne is menj innen máshová, hanem maradj csak a szolgáim nyomában!  9 Legyen szemed a mezőn, ahol aratnak, és menj utánuk! Megparancsoltam a szolgáknak, hogy ne nyúljanak hozzád, és ha megszomjazol, menj az edényekhez, és igyál abból, amiből a szolgák merítenek.  10 Ruth arcra borult, a földig hajolt, és ezt mondta Boáznak: Hogyan nyerhettem el jóindulatodat, hogy pártfogásodba vettél, holott én idegen vagyok?  11 Boáz így válaszolt neki: Apróra elbeszélték nekem mindazt, amit anyósoddal tettél férjed halála után: hogyan hagytad el apádat, anyádat, szülőföldedet, és hogyan jöttél el egy olyan nép közé, amelyet azelőtt nem is ismertél.  12 Fizessen meg tetteidért az ÚR, legyen bőséges jutalmad az ÚRtól, Izráel Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni. 13 Az asszony pedig ezt mondta: Milyen jóindulatú vagy hozzám, uram, hiszen megvigasztaltál engem, és szívesen beszéltél szolgálóddal, pedig én még a szolgálód sem vagyok.  14 Az evés idején azt mondta neki Boáz: Jöjj közelebb, egyél kenyeret, és mártsd falatodat az ecetes lébe. Ő tehát leült az aratók mellé. Boáz pörkölt gabonával kínálta, az asszony pedig evett, jóllakott, sőt még hagyott is.  15 Azután fölkelt tovább szedegetni. Boáz pedig megparancsolta szolgáinak: Hadd szedegessen a kévék között is, és ne pirongassátok!  16 Sőt szándékosan is húzogassatok ki neki a kévékből, és hagyjátok ott, hadd szedje föl, és meg ne szidjátok!  17 Így szedegetett a mezőn egész estig. Amikor kicsépelte, amit szedegetett, majdnem egy vékára való árpa lett. 

Amikor megérkeznek, Ruth egy olyan helyzetbe kerül, hogy gyakorlatilag a semmiből kell két embert eltartania, két emberről gondoskodnia. Nincs vesztegetni való idő, azonnal áldás kell, azonnal megélhetés kell. Mindenki szeretne áldáshoz jutni, főleg két emberre való áldáshoz, mindenki szeretne egzisztenciát építeni, megélhetést, megbecsültséget szerezni. Ruthnak ez hihetetlenül gyorsan sikerült. Mi volt Ruth titka? Mi volt az a módszer amellyel ezt ilyen gyorsan elérte? Nem siránkozott, hogy „imádkozzatok értem, mert nagyon nehéz helyzetben vagyok”. „Adjatok, mert nagy szükségben vagyok”. Rengetegen élnek vissza a keresztények felé, azzal, hogy Isten iránti bizalmunkra apellálnak – anélkül, hogy nekik a legkisebb bizalmuk is lenne Isten iránt. Ezt úgy hívják: kihasználás. Rövid távon ezzel is lehet célt elérni, de jó felismerni és ha valóban jót akarunk az illetőnek, akkor inkább abba az irányba kell segíteni, amelyet Ruth is járt és amelyen bizonyított.

Az aratók utáni szedegetés megengedett tevékenység volt, nem számított lopásnak, az a „szegények eledelének” számított, s aki ezzel élt elismerte magáról, hogy nincstelen. Erre van ráutalva, hát él ezzel a lehetőséggel. Ruth első jó döntése az Istenhez való közeledésben már meg volt: Istenhez közelebb lenni, Naomival haza is tért, mert Moáb földjén nem voltak Istennek szentélyei, nem lehetett Őt megfelelően imádni.
Megtette a következő lépést is: elkezdett szedegetni. Áldást még sehol nem tapasztalt, de elhatározta, hogy végig fogja járni a hozzá vezető utat. Ehhez pedig az első lépés a reális helyzetértékelés. Ezt tette Ruth amikor elment kalászt szedegetni.

Napjaink keresztényei teljesítmény-elvárás alapján közelítik meg gyakran Istent. Mi az amit nekem kell tennem és akkor Isten mit tesz. Meghozok egy döntést Isten mellett. Remek. Akkor Isten árassza rám ki az áldásait és hárítson el minden nehézséget. Sokan roppannak össze, sokan csalódnak a hit első lépéseinél, mert nem érzik, hogy egy döntés meghozatala eredménye képpen nyakig fürdenek az áldásban lehetőleg azonnal. Tipikus az a dolog, hogy valaki dönt Jézus mellett mert nagy nyomorúságból, nehézségből akar szabadulni, s látja, hogy a keresztényeknek békességük van és Isten gondoskodását tapasztalják meg. Aztán amikor meghozza a döntést, várja az áldást és csodálkozik, hogy az áldás nem érkezik meg.
Nagyon sokan akadnak el itt. Az Isten követésében nem látják az áldást, nem tapasztalják, pedig nagy ünnepekkor eljárnak templomba. Megtettek egy lépést és mégsem értek el a célba. A futó megtett egy lépést és mégsem állhat a dobogó felső fokára, hát hogy van ez? Sok szülő nem látja az áldást abban, ha a gyermekével együtt megteszi a hit lépéseit. Kötelező muszájként csinálja, „letudja” mert kell. Nem lesz azonnal könnyebb és jobb minden. Hogy lehet ez? Ruth nem „áldott akart lenni” először, hanem enni akart, élni akart, dolgozni akart, szolgálni akart. És hol van ebben az áldás? Rögtön megmutatom.

„El is ment, és kiérve a mezőre, szedegetett az aratók után” (3.v.). Ez volt az első amit csinált miután szinte hazajött. Nem várta Isten hatalmas jutalmát a döntéséért, hogy körül ünnepeljék, azonnal elkezdett dolgozni. Alantas munka? Nem válogat aki éhes. Alantas munka, de munka – ez volt Ruth hozzáállása. Keresztényként sokan válogatnak a munkában ma is, sokakat hallok panaszkodni. Nem volt Ruthnak sem kérdés a munka, mert akart dolgozni. Ez volt az áldáshoz az első lépése. Azonnal szedegetni kezdett. Majd jött is a „jutalom” : „igyál abból, amiből a szolgák merítenek”- De Ruth számára ez valóban jutalom volt. Lehetőség dolgozni és még vizet is kap. Nem is maradt el a hálával, azonnal a hálájával viszonozta a nagylelkűséget. Nem azt mondta, hogy ne vegyél szolga-számba amikor nem vagyok senkinek a szolgája, hanem megtiszteltetésnek vette, hogy szolgálhat, hogy szolgákkal egy sorba emelték fel... tudsz így tekinteni Isten gyermekeként arra, hogy Istent szolgálhatod? Áldozatokat hozhatsz Istenért? Ha igen, akkor máris tudod, hogy nem elég nagy ünnepeken templomba járni. Keresni kell a lehetőséget, mivel szolgálhatom Istent, hogyan szolgálhatom Istent és megtiszteltetésnek tekinteni a lehetőséget, hogy ezt teheted.

Aztán jött a következő fokozat „egyél kenyeret” majd pörkölt gabonával is megkínálta mint nem várt ajándékkal a betlehemi Boáz, hiszen látta, hogy Ruth nem elvárja az áldást, hanem keresi a lehetőséget, hogy mindent megtehessen érte. Ezt követően pedig egy furcsa dolgot tapasztalt meg Ruth... A mezőn hirtelen különösen sok kalász lett a földön az aratók után... Ez csodálatos, ugye? Itt van az áldás, megduplázódott a „bevétele”, vajon hogyan sikerült, hogyan történt ez a csoda, hogy innentől sokkal több kalászt tudott felszedni mint addig? Látod, minden csodához járható, sőt: megvalósítható út vezet. Ez nagyon szemléletes tanítás Ruth történetéből. Bár hangzatosabb lenne úgy mondani, hogy „testvér, akarsz ugyanannyi munkával dupla pénzt keresni? Ha van elég hited, akkor tudsz!” Sokan próbálnak úgy megélhetést, hogy „Testvér, te keresztény vagy, az Isten szeret, én is szeretem az Istent, akkor adj nekem segélyt”... Más környezetben keresztények is azt hirdetik, hogy „akkor vagy áldott ha sok pénzt keresel”... Én inkább azt mondom, nézd meg Ruth történetét és lásd meg belőle, hogy hogyan jutott hozzá Ruth ehhez a csodához, hogyan lett áldott, mit kellett tennie hozzá: engedelmesen szedegetni, alázatban járni, hálát adni a gondoskodásért, majd a földön levő szemek megduplázódtak. Áldás volt Ruth számára – de látod, járható volt az oda vezető út. Cselekedni, szolgálni, tenni, alázatban, hálaadással, megelégedéssel és állhatatossággal. Ezek a tulajdonságok áldottá tesznek, s ez az áldás megjelenik elhullatott kalászok számában is. Ez történt Ruthhal, így lett áldott Ruth.

A történet üzenete az, hogy a semmiből, Istentől távolról indulva, nulla Isten-ismerettel indulva hogyan tapasztalhatod meg az áldásban járás csodáját, s mi kell ehhez, melyek a lépései, milyen tulajdonságok kellenek hozzá. Nézd meg, vizsgáld meg, hogy lelki értelemben hol akadt el az életed, ha nem tapasztalod meg a csodát a mindennapjaidban. Az áldás, Isten áldása nem égből pottyant ajándék, amit akkor kapunk, ha a szükséges minimumot megtesszük Isten felé. Az áldáshoz ennél több kell. Az a szív, az a lélek és az az odaszánás kell, amit Ruth megmutatott, amit Ruth gyakorolt, azzal az alázattal, ahogyan ezt tette. Nem az első lépésért osztják az aranyérmet, nem az első lépés jutalma feltétlenül az áldás, de az első lépés mutatja meg a következőt, s ha azt helyesen teszed meg, hálaadással, alázattal Isten iránt, akkor „egyszer csak” megtörténik az, ami Ruth életével történt. Figyelmesek lesznek a bizonyságodra, Isten felindítja a környezeted szívét a változásra feléd, ez pedig már az áldás „előszobája”.

Kalászt szedegetni csak meghajolva lehet. Meghajolva, hogy semmi vagyok. Nem érdemlek semmit, s ha kapok bármit is, az Kegyelem. Innen indul az át az áldáshoz. Lehet, hogy először csak a „szolgák vizét kapod” - nézd meg hogyan fogadta Ruth. Majd a hálaadását látva, az alázatát látva tovább „magasztaltatott fel”, s kapott kenyeret, kapott pörkölt magokat. S ez után sem az elégedetlenség szólalt meg a szájából, nem az, hogy Isten miért nem teszi meg azt amit várok, hanem megint csak a hála. S tudta folytatni a munkát ott, ahol abbahagyta, újra meghajolva. S amit ekkor látott – Isten bizonysága volt mellette – s az ő bizonysága lett Istenről, hiszen megáldotta, hiszen csoda törént, csak alázattal, meghajolva össze kellett szednie.

Így kell ahhoz, hogy Isten áldásához juss összeszedned a magokat, szépen, egyesével. Isten Igéit és ígéreteit. Lahjolva, egyenként. Aztán az alázatodért egyre többet és többet találsz, amit megragadhatsz, ami reménységet ad, amit összegyűjthetsz, s több lesz mint vártad: táplálkozni fogsz belőle, s jut annak is, aki rád van utalva. Őérte, őértük is le kell hajolnod és őértük is szükséged van a magokra, Isten Igemagjaira, ígéretmagjaira, hogy életed legyen, s hogy bővölködj te magad és a rád bízottak veled együtt. Hajolj le hát értük, szedd őket össze, egyesével, alázattal és hálaadással, s fogadd el az ajándékot, ahogy Ruth is elfogadta, hálaadással a betlehemi embertől és csodát látsz.

Értékeld a cikket: 
5
Average: 5 (1 vote)