Ki volt az a Jefte lánya?

 Egy vezető, aki kitaszított volt, aki parázna nő senki-sorsú gyermekeként Izrael vezetőjévé küzdötte fel magát. A gileádi Jefte erős vitéz volt. Ám mégsem hatalmas győzelme miatt maradt fenn a neve. Egy döntése miatt lett Jefte igazán ismertté. Jefte feláldozta a lányát. Ábrahámtól Isten kérte – de elállt tőle. Jefte viszont maga ajánlotta fel. És Jefte lánya fogalommá vált nemzedékről nemzedékre. Évezredek távolából is tudják az emberek ki is volt a Jefte lánya és ismeri mindenki Jefte lányának a szívszorító történetét.

Bír 11,29-40: „29. Ekkor az Úr lelke szállt Jeftére, és ő átvonult Gileádon és Manassén. Átvonult Gileád-Micpén, és Gileád-Micpéből vonult az ammóniak ellen. (30.) Fogadalmat tett Jefte az Úrnak, és ezt mondta: Ha valóban kezembe adod az ammóniakat, (31.) akkor bármi jön ki elém házam ajtaján, amikor békességgel visszatérek az ammóniaktól, az Úré lesz az, feláldozom égőáldozatul. (32.) Fölvonult Jefte az ammóniak ellen, és megütközött velük. Az Úr pedig a kezébe adta őket. (33.) Verte őket Aróértől fogva a Minnítbe vivő útig, húsz városon keresztül egészen Ábél-Kerámimig. Igen nagy vereség volt ez. Így kellett megalázkodniuk az ammóniaknak Izráel fiai előtt. (34.) Amikor Jefte megérkezett Micpába, a házához, éppen a leánya jött ki eléje dobolva és táncolva. Csak ez az egyetlen leánya volt, nem volt rajta kívül se fia, se leánya. (35.) Amikor meglátta a leányát, megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Ó, leányom! Porba sújtottál, szerencsétlenné tettél! Mert én magam adtam szavamat az Úrnak, és nem vonhatom vissza. (36.) A leány így felelt neki: Apám, ha szavadat adtad az Úrnak, tedd velem azt, amit kimondtál! Hiszen megengedte az Úr, hogy bosszút állj ellenségeiden, az ammóniakon. (37.) Majd ezt mondta apjának: Csak azt az egyet tedd meg velem, hogy ne bánts engem két hónapig: hadd menjek el a hegyek közé elsiratni leányságomat barátnőimmel! (38.) Az apja azt felelte: Menj! És elbocsátotta két hónapra. Az pedig elment a barátnőivel elsiratni leányságát a hegyek között. (39.) Két hónap múlva visszatért apjához. Az pedig megtette vele azt, amit megfogadott. A leány nem élt férfival. Azóta lett szokássá Izráelben, (40.) hogy évről évre elmennek Izráel leányai, és megéneklik a gileádi Jefte leányát, évente négy napig.”

Jefte karizmatikus vezető volt, azoknak a tipikus vezetőknek a sorában, akik senkiből, semmiből küzdötték fel magukat, akikben ott mozgott valami megmagyarázhatatlan, predestinált küldetés, ugyanolyan „küldetéses” ember volt mint Gedeon, Dávid, sorolhatnánk. Jefte – és mielőtt bármit mondanánk róla – ezt kell tudni: tipikusan az az ember volt, akire az Úrnak szüksége van. Minden hibájával és minden erényével együtt. Ami ugyanis egyik helyzetben hiba, az -akár ugyanaz a dolog- a másik helyzetben Isten drága eszköze is lehet.
Jefte életében a szenvedélyesség, a temperamentum és a bizonyítási vágy volt ami egyik pillanatban hibaként a másikban erényként működött, amikor az Úr használta. Amikor Jefte használta – a szent ügyért természetesen – egy ilyen pillanat volt Jefte esküje, fogadalma – megrázó következményekkel járt.
Abban a pillanatban, hogy Jefte a nép vezetője lett, különleges helyzetbe került. A nép fölé emelve a nép és Isten között volt. Közvetlen „felettese” volt Isten és olyan hatalma volt amivel lehetett nagyon szent és nagyon emberi módon bánni, de olyan hatalom volt ez, amivel küldetéses ember nem bánhatott a saját célja szerint. Jefte is így tett. Jefte küldetéses emberként, amikor a nép vezetője volt, akkor Isten Eszközének is megválasztották ezáltal. Kettős szerepe volt egyrészt emberi oldalról a nép képviselője, másrészt Isten oldaláról Isten eszköze. Úgy is mondhatjuk: Jefte különleges helyzete az volt, hogy egyszerre volt katonai és szakrális értelemben is vezető, mint Isten közvetlen alárendeltje.
S mint ilyen joga volt esküt tenni, fogadalmat tenni, de visszavonni nem volt joga, hiszen Istennek adja át amit mond,a mit tesz, Istennek adja át a karját, a száját, a lábait, a szívét, mindenét.
Sokszor gondolkodtam Jefte kapcsán, hogy ítéljem meg őt. Egy ember, aki elhamarkodottan beszél? Gyorsalkodott a szájával? Kapkodó, hebrencs ember volt? Nem. Jefte nagyon is tudatos, nagyon is harcos, küzdő, olyan ember volt, aki célt lát és a célt eléri. Olyan ember, aki szenvedéllyel él, aki nem csak mint katona, hanem mint Isten Eszköze is tisztában van azzal, mi az adott szó, mit jelent a fogadás, és ezért a legiszonyatosabb ártól sem riad vissza.
Mit tanulhatunk mégis Jefte döntéséből? Lehet, hogy nem értesz egyet vele. De ez egy olyan világ volt, amikor még számított az Istennek tett eskü. Olyan világ volt, amikor számított és visszavonhatatlan volt az Úrnak tett fogadás. Akkor olyan emberek éltek, akik erre képesek voltak. Ma mindenki az árat nézi, mi mibe kerül. Mibe kerül nekem az, hogy ha templomban esküszöm? Mibe kerül az, ha lekonfirmálom a gyereket? Mibe kerülnek a dolgok? - ma ez a fontos. Jefte nem azt nézte, hogy „mibe kerülhet ez nekem”, hanem azt, hogy mi a küldetésem, mi a célom, mire vagyok felkenve, mire szól a felhatalmazásom és azt amiben az Isten eszközként használ, azt mindennél fontosabbnak, drágábbnak tartom. Jefte bár iszonyatos árat fizetett ezért, de a legcsodálatosabb példája annak, hogy mit jelent: Istennek fogadalmat tenni, Istentől feladatot kapni és Isten Eszközének lenni.
Mondd, te megszegted volna az esküdet amit az Úrnak tettél? Sokan megítélik Jeftét. Kevesen lettek volna ennyire következetesek. Ma már divat megszegni az esküt. Ma már nem számít az Istennek adott szó. Valahogy mégis mindenki győztes akar lenni. Valahogy mégis mindenki győzelmet akar az életében.
Nem ítélem meg Jeftét. Én felnézek rá. Mert amit mondott mint Isten eszköze mondta, a küldetéséért tette. S amit mondott, a Szent Istennek mondta és amit Istennek kimondasz, amit Istennek ajánlasz, azt nem vonhatod vissza. Ahhoz ugyanis már egyszerűen nincs jogod. Az adott szó – benne van: „adott” azaz odaadott. Visszavenni lopás, hitvány dolog. Hogy vagy az „adott szavaiddal”? Mire tettél eddig Isten előtt elkötelezést, mire tettél eddig Isten előtt esküt, mire tettél „fogadást” ahogy a régiek mondták?

Amiben Istennek adod a szavad, amiben Isten iránt elkötelezed magad, abban Isten győzelmet ad. Te az elkötelezettségedet, Ő az erejét, a győzelmet adja. De visszavenni nincs lehetőség. Akiket Jefte legyőzött – nem lehetett már feltámasztani. „Isten nem mondhatta neki, jó, rendben, csináljuk vissza Jefte” és ezt tudta a gileádi Jefte is. Ha Isten kezébe teszed a kezed, onnan nincs visszaút. Ha a keskeny útra teszed a lábad, onnan nem fordulhatsz vissza. Ha elkötelezted magad Jézus Krisztus követésére, ha átadtad az életed Neki, akkor nem veheted vissza. Hiszen Jézus meghalt érted. Az Atya is tett egy „fogadást”, egy ígéretet érted. Azért, hogy átadd az életed. S ha átadtad, te sem veheted vissza, ahogy Ő sem vette vissza. Amikor Isten fogadást tett arra nézve, hogy elküldi a Megváltót, hogy nem marad az ember az örökkévalóságig a bűnben – tudta, hogy majd kit kell elküldeni. Amikor egy-egy próféta szájába adta az üzenetet: tudta, hogy ki lesz az Isten Báránya. Amikor örömmel sóhajtottak fel az emberek egy-egy messiási prófécia hallatán, Isten akkor is tudta – áldozati bárányként a Fiáról a Fia haláláról adott hírt... belegondoltál ebbe? Olyan ez, mintha Jefte úgy adott volna ígéretet, hogy előre tudja, hogy a lányáról van szó... így is nehéz volt. De milyen hihetetlen nehéz volt Istennek ígéretet mondania, üzennie úgy, hogy Ő viszont tudta, hogy ki lesz az Áldozat... de megtette érted, megtette miattad. Érted -látod- még erre is képes az Atya!

Azt mondanád fanatikus volt a gileádi Jefte. Igen, valóban talán ez a legjobb szó rá. Fanatikus, elszánt és tántoríthatatlan, szenvedélyes ember, aki így szerette Istent és ilyen szentnek tartotta Őt, hogy még akkor sem hátrált ki az esküje alól, amikor megtudta, hogy a lányáról van szó.
De akkor Istent minek neveznéd? Az Ő szeretetét irántad minek neveznéd, aki úgy gtett ígéretet, hogy elküldi érted a Megváltót a számodra, hogy tudta, hogy az Egyszülött Fiát az Ő Egyetlenét áldozza fel majd érted. Szenvedélyesen szeret téged az Isten? Igen. Tántoríthatatlanul? Igen! Megmagyarázhatatlan és szinte érthetetlen, felfoghatatlan mértékben? Igen!

Ahogy Jefte lánya nem tiltakozott, nem jött az apjának a „jogaival”, hanem engedelmes volt, sőt ő maga erősítette meg apját, milyen példa ez szülőnek, gyermeknek, így nevelni gyermeket, ilyen engedelmességben – csodálatos bizonyság lehetett Jefte a lánya előtt... – úgy A mennyei Atya Egyszülöttje is így tett, Jézus – Ő is az Atyára nézve volt engedelmes. Sok szülő panaszkodik a gyermeke engedetlensége miatt... de nem az a kérdés, hogy ha nem engedelmes, miért nem engedelmes, hanem az, hogy kire nézve legyen engedelmes? Jefte lánya az apjára, Jézus Krisztus pedig az Atyára, a mennyei Atyára nézve volt engedelmes. Az Ő ígérete volt a szent és az alól nem lehetett kitérni.
Igen, Isten a hatalmas áldozatáért, tőled is mint Isten gyermekétől engedelmességet vár. Jefte még nem tudta a lányát feltámasztani. Mert Jefte előbb kérte azt amit kért, a győzelmet és utána fizette az árat. Az „üzlet már megköttetett”. A győzelem megvolt, fizetnie kellett. A mennyei Atya azonban előbb adta az Egyszülött Fiát – s ezért joga volt azt kérni amit akart és Ő győzelmet kért – de nem akármilyet. Győzelmet a bűn felett, győzelmet a halál felett, győzelmet a hitetlenség felett, győzelmet a sír felett, győzelmet a betegségek felett, győzelmet az ördög minden munkája felett, győzelmet a bilincseid felett és győzelmet a kárhozat minden ereje, hatalma felett, a félelmek felett, a kétségbeesés felett. És ez a győzelem az amit az áldozatáért kért és ezért támadt fel Jézus és ezért a tiéd a győzelem, ha azt mondod, hogy Jézus miattad, helyetted és érted is áldoztatott fel mint Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit, mint Akinek a vére megtisztít minden bűntől és mint aki azt a Nevet kapta amelyre minden térd meghajol, azt a nevet, amit az Atya az irántad érzett túláradó, túlcsorduló megmagyarázhatatlanul szenvedélyes szeretete miatt adott a Fiának: Jézus – Krisztus: a Felkent Szabadító.

Értékeld a cikket: 
No votes yet