Betfagétól Jeruzsálemig - a virágvasárnapi bevonulás

Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek fekvő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt: oldjátok el, és vezessétek hozzám. Ha valaki szól nektek valamit, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása: „Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, szelíden és szamáron ülve, igavonó állat csikóján.” A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig ráült. A sokaság legnagyobb része az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr
nevében! Hozsánna a magasságban.” Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: „Ki ez?” A sokaság ezt mondta: „Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta.”
Mt  21,1-11,

A település lakói az utcára vonultak és mindenki Jézust éltette. Hangosan énekeltek új, Jézust magasztaló énekeket egy nagyszabású Jézus-felvonuláson, ahol szinte a település minden lakója részt vett. - Ugye, ha ezt ma olvasnánk az újságban, a szívünk belepezsdülne és azt mondanánk, hogy „Ez igen!”, itt van az ébredés, milyen félremagyarázhatatlan, látványos bizonyság ez és mennyire csodálatos. A városban található vallási közösségek vezetői elégedetten dőlnének hátra, mondván: Ugye nem hiába volt a sok-sok imádság, a sok-sok böjtölés, a sok sok áldozat amit hoztunk, hiszen íme, mindenki látja ezt a nagy tömeget, ahogy együtt vonulnak, s Jézust magasztalják. Nem hiába, nagyon sokan ezt tudják be eredménynek, ezt látják gyümölcsnek, ezt tűzik ki maguk elé célnak és ez hajtja, motiválja őket, ezt az
eredményt elérni...
De a történet sajnos máshogy folytatódik. És ezt mindannyian tudjuk, ismerjük. Mindenki aki ott volt a tömegben Jézust éltette, mindenki „Nagy Királyról” beszél, „Dávid Fiáról” beszél, hozsannát zeng, bizonyságát adja Isten iránti szeretetének, de a tömegben senki nem látja Jézust.
Számomra ez a történet nagyon elgondolkodtató. A szamárháton ülő Jézus alig volt talán magasabb a gyalogos embernél. Igazából nem is látta talán őt a tömeg, csak a tantványai akik követlen közelében voltak. Mindenki a hírre mozdult meg, hogy valami változás jön és mindenki azt ünnepelte, hogy változás lesz, de mindenki úgy értelmezte ezt a változást, ahogy ő gondolta és nem úgy, ahogy Isten tervében, az Ő „forgatókönyvében” szerepelt az a nap és a következő egy hét...
A Jézust követés egy kétezer éves dilemmája ez. A láthatókra nézés. Jézus virágvasárnapi bevonulása azonban nem másról, hanem rólunk szól.
Arról, hogy mit jelent nekünk Jézus. A tömegben kétféle ember volt, azok akik hozsannáztak és
azok akik értetlenkedtek. Mindkét embertípus valahol minket szólít meg. A várakozásunkról beszél, az Isten felé való elvárásunkról. Nem úgy vonult be Jézus Jeruzsálembe, hogy várták, tisztában voltak vele, hogy mit jelent Jézussal kapcsolatban lenni, Jézussal közösségbe lenni, hanem azért örültek neki, mert úgy gondolták, hogy jön Jézus és megoldja azokat a problémákat amellyel nekik kellett addig szembenézni. Jön Jézus és teljesíti a felé támasztott elvárásokat, megteszi amit várunk tőle, jön Jézus és mindent megold ami megoldhatatlan volt a számunkra eddig.
Az Ószövetségben amikor egy-egy király bevonult, amikor valakit királyi vérként, felkentként fogadtak, fel voltak rá készülve, hogy az uralkodó hatalommal és erővel fog kormányozni Isten vezetésével, a népe javát szolgálva. Valahol ezt várták Jézustól is. És a csalódásuk megmérte a hitüket is. Nem érdekelte őket, hogy Isten akaratából történik-e ami történik, csak azt várták, hogy Jézus amit tesz azt a javukra tegye (s ugyan így is tett Jézus) de
nem úgy tett, ahogy ők számítottak rá.
Sokan érzik megoldottnak az életüket, ha a vágyaik, a szükségeik betöltetnek. Sokan érzik megoldottnak az életüket, ha amit megoldatlannak látnak, Isten segítségével megoldást nyer. A kiskorú hívő ember olyannak látja Istent, mint a kisgyermek az apukáját: védjen meg, legyen mit ennem és vegye meg azt a játékot ami nekem kell. De ha ezt nem teszi meg, akkor a gyermek sír, s nem érti a mélyebb összefüggéseket, hogy nem lehet gyermeknek diktálnia elvárásokat az édesapa felé, hogy hálás szívvel kell elfogadni amikor csupán a mindennapi betevő is van meg, de ajándékra nem kerül már sor. A gyermek, ha a szülő nemet mond, nem érti meg. Elkeseredik.
Bizony, sokan ott tartanak még ma is a világ keresztényei közül, hogy Jézus adja meg a világbékét, szüntesse meg az éhezést, mindenkinek legyen meg mindene, gondoskodjon mindenről – van egy ilyen kimondott-kimondatlan elvárás felé és ha valaki ezt nem tapasztalja meg, mélységesen csalódik s azt kérdezi: „Ugyan, hogyan lenne
már Isten, hiszen ha lenne, akkor nem engedné meg mindezt a rosszat velünk”.
Lépten-nyomon találkozom kollegáimmal, akik olykor csillogó szemmel számolnak be alkalmakról: „Képzeld, tele volt a terem, milyen sokan eljöttek az alkalomra”, mások a régi időkről beszélnek így: „Pótszékeket is be kellett hozni a templomba, hiszen zsúfolásig megtelt”. Drága testvéreim. Virágvasárnapkor sem volt hiba abban, hogy kevesen lettek volna Jézus körül, nem volt hiba abba, hogy a város piciny részét érintette csak meg a tény, hogy valami nagyszerű dolog történik, hiszen olvastam: az egész város felbolydult erre az alkalomra. Sok kollegám még mindig ott tart, ahol azok a hozsannázók, amikor úgy gondolja, hogy bármit is jelent a létszám, bármit is jelent a tömeg.
Évekkel ezelőtt nagyszabású felvonulások voltak, nagyszabású evangélizációk, volt amelyiken én is ott voltam és mi tagadás, magával is ragadott az alkalom, de közelebb kerülve a szervezőkhöz láttam, éreztem, sőt ki is mondták: az a cél, hogy minél többen itt
legyenek. Ó, milyen kisgyermeki gondolkodás. Mennyire rólunk szól és nem Jézusról. Jeruzsálemben szinte mindenki ott volt Jézus körül amikor bevonult. De hányan maradtak mellette akár 7 napon keresztül, hányan voltak, akikben ez az élmény akár hét napig kitartott... bizonyára kitartott volna mindenkiben, ha nem lettek volna nehézségek...

De nehézségek jönnek. És mindig a nehézségekben való megállás mutatja meg azt, hogy mennyit érnek a tömegek. Amikor zsúfolásig telnek az imatermek, amikor rogyadoznak a karzatok, mindez nagyon szép és nagyon látványos dolog. Egy lelkipásztornak az álma, hogy ilyen helyen prédikáljon. És ha mindenki ott van, akkor elégedettség tölti el a szívét. Már egy hitben kisgyermek lelkipásztornak. A hitben nagykorú lelkipásztor talán úgy gondol a tömegre, mint Jézus gondolt. Vajon hányan maradtok mellettem ha majd jönnek a nehézségek... Drága testvérek, a rogyadozó karzatokat a zsúfolásig telt alkalmakat mindig az méri meg, hogy évek múlva abból a tömegből hányan lesznek, akik a
gyermekeiket is úgy fogják nevelni. Hányan lesznek, akiknek a helyére majd beül valaki a karzatra, vagy a templompadba. Hányan lesznek akik télen-nyáron, hidegben és kánikulában, államcsődben és válságban, értékvesztett világban is ehhez a jézusi jelenléthez fognak ragaszkodni.
A hit annyit ér amennyit nehézségekben, amennyit elnyomás alatt, amennyit ezekben a napokban amelyet élünk – fel tudunk mutatni. Jézus néma csendben ül a szamáron, miközben megy Jeruzsálembe. Mindenkinek van mondanivalója, úgy látszik csak neki nincs. Nem látom, hogy ő bármiben is eredménynek látná azt a nagy tömeget körülötte. Nem látom, hogy ünnepeltetné magát. Nem látom, hogy elégedett lenne akárcsak egy kicsit is. Ő csendben van, miközben mindenki mond valamit. Vagy kérdéseket tesz fel, vagy neheztel Jézusra, vagy hozsannázik neki, de ő csendes.
Úgy érzem, a tömegben senki sem értette meg őt. Ahogy ma is nagyon kevesen vannak akik értik. Ma is vannak, akik eljönnek Jézus közelébe, ha valami „Nagy Dolog” van. Ha ünnepnap van,
ha családi ünnep van, ha „van valami”, amit legalábbis ők valaminek éreznek... ahogy itt a tömeg. Most jön Jézus be Jeruzsálembe, most van valami. De egy nap múlva ugyanaz a Jézus már nem kellett.
Ma is vannak akik kérdéseket tesznek fel Jézusnak. Akik saját magukat választják el Jézustól, hiszen a kérdéseket Jézusnak - mégsem Neki személyesen teszik fel, hanem olyan embereknek, akik hozzájuk hasonlóak. Ha igazán közeledni akarnának Jézushoz, nyilván Tőle kérdeznék, de nem.
És ma is vannak akik tiltakoznak Jézus ellen.
Azt kérdezitek, hogy akkor ma sem érti senki Jézust? De igen, dehogynem, hogyne értenék ma Jézust. A hétköznapok csendes keresztényei. Ők értik. Akik olyanok mint Ő akkor, Jeruzsálemhez közeledve volt. Akik nem jajgatnak, akik nem csak az ünnep miatt jönnek, akiknek nem kell ahhoz tömeg, hogy Jézussal jól érezzék magukat, akik nem a saját személyes vágyaikat hajszolják, akik nem kisgyermekként ajándékért toporzékolnak Jézus körül, akiknek nincsenek kérdéseik, akik olyanok, mint
Jézus volt. Csendesen és alázatosan közelednek hozzá, ahogy Jézus közeledett hozzájuk.
Betfagé, ahonnan ez a menet indult – beszédes nevű hely. Éretlen fügék háza, ezt jelenti a neve. Önmagában egy kritika. Jézus ezt választotta eme csodálatos menet kiindulópontjául, mintegy előre mutatva – mi az amiről ez a menet szól majd. Éretlen fügék háza, éretlen emberek ujjongása.
Elindult Betfagéból, az éretlen fügék házából a „Béke megalapozása” a „béke alapköve” jelentésű Jeruzsálembe. Milyen út vezet az éretlenségből a megalapozott belső békességig? A Hozsánna útja. Amikor felismeri az ember, hogy éretlen, amikor ráébred az ember, hogy nincsenek gyümölcsei, amikor felismeri az ember, hogy a gyümölcstermés idején ha nem tud elszámolni a gyümölcseivel – átok alá kerül, kárhozatba kerül és szomjas szívvel kiált fel Istenhez: Hozsánna! Isten Segíts meg! Mert ezt jelenti a szó, amit ott mindenki kiáltott, de amit a tömegből senki sem érzett át igazán.
Ki az aki megérti, ki az aki valóban meglátja a felé
közeledő Jézust? Aki ráébred Jézus virágvasárnapi prédikációjára. Az egyik legcsodálatosabb, szavak nélküli prédikációra. Ha az életednek nincsenek gyümölcsei, van számodra menekülés, ha szívből kiáltasz hozzá Hozsánnát. Ha nem a tömeg miatt, ha nem megszokás miatt, ha nem rutinból hanem alázatosan, szégyenkezve, de éhező és vágyakozó szívvel: Segíts meg Uram! - Akkor meghallgat és könyörül rajtad, s az lesz a béke, a te lelked belső békesséének valódi megalapozása.
Befejezem:
Sokan éltek a „béke megalapozása” nevű városban, holott a szívükben sem béke nem volt, sem annak bármiféle megalapozottsága. Sokan hiszik ma is, hogy meg van mindenük, mi szükségük lenne Jézusra, sőt látszatra minden rendben is van, s még maguk is elhiszik, hogy békességük van. De Jézus ezért is hozza az üzenetet ma, virágvasárnapkor közénk. Nem az számít, amit hiszel magadról, Isten előtt a gyümölcseid számítanak. Ahogy annak a sok-sok ember hitének a gyümölcse akik ott voltak, akikkel talán Jeruzsálemben is tele volt a templom,
de akik mégis magára tudták hagyni Jézust. De kiálthatsz hozzá, ha fáj, ha gyümölcsökre vágysz, kiálthatsz hozzá, ha úgy érzed – éretlen vagy, ha még keserű az életed, ha hasztalannak, ha semmirevalónak érzed magad, ha úgy érzed nincsenek ott a gyümölcsök és nem tudsz áldás lenni mások számára, lehetőséged van, hogy kiálts „Uram, segíts meg!” - és Ő meghallgat téged.

Értékeld a cikket: 
5
Average: 5 (1 vote)