Ungár Aladár

Ungár Aladár élete
UNGÁR ALADÁR élete (1905-1970)
(Lukátsi Vilma: "Igen, Atyám!" Ungár Aladár dokumentum jellegű életrajza alapján)
Budapesten született 1905. július 2-án. Az ortodox zsidók számára ez az 5665. esztendő. Családjuk a Lévi törzsébõl származik. Édesapja Ungár Izsák pénzbeszedő nem héber nevet választott a fiának, mivel túlzottan nem ragaszkodott a hagyományokhoz. Nyolc nap múlva a gyermeket körülmetélték. A családban Andinak szólították. Másfél év múlva megszületett leánytestvére. A két gyermeknek gondtalan és vidám élete volt, de a mindig mosolygós édesanyját tízéves korában elvesztette. Kishúgát nagy szeretettel gondozgatta, kényeztette, megvédelmezte, mert a temetésen megígérte neki,
-"Ne sírj! Ezentúl én leszek az anyukád!"
Ezt az igéretét nagyon komolyan vette. Iskolaévei nyugtalanok voltak. Nagyon rossz gyerek volt. Nem akart tanulni. Kereskedõnek készült, és egy textilüzletben történt baleset miatt el kellett távolítani az
elgennyesedett jobb veséjét. Ezután 18 évesen azt gondolta, hogy csak néhány esztendõ van hátra az életébõl. "Valósággal belevetettem magam minden élvezetbe, szórakozásokba... Elégedetlen voltam mindennel, önmagammal is. Kerestem valamit." írta naplótöredékében. Azt gondolta, hogy így nem érdemes tovább élnie.
Még ezen a héten találkozott Rothstein ezredessel, egy élõhitű keresztyén emberrel, aki az Üdvhadsereg vezetõje volt Budapesten. Andi jól beszélt németül, így megértette, amit mondott az ezredes. Megmagyarázta Andinak, aki akkor még szégyellte zsidó voltát, hogy az õ Üdvözitõje is a zsidók közül jött. A bûnbocsánatról Andi azt mondta, hogy a zsidók a nagy engesztelési ünnepen minden férfiért egy kakast, minden asszonyért egy tyúkot ölnek meg, és kérik Istent, hogy az állatok vérét fogadja el bûnáldozatul. Ezen kívül van még tíz bûnbánati nap, amikor beismerik bûneiket, és kérik Isten bocsánatát.
"És akkor csodálkozva hallottam két meggyõzõ igazságot:
- Elõször, hogy az Isten rendje
szerint a fõpapnak elõször a saját bûneiért kell áldozatot hoznia, és csak azután szabad és lehet engesztelést szereznie Istentõl az egész népért. Tehát az, amit mi az engesztelési napon teszünk, Isten elõtt egyáltalán nem érvényes!
- Másodszor azt mondta, hogy Isten áldozati báránya JÉZUS, Aki örök érvényû engesztelést szerzett - az egész világ bûneiért! Senki se vész el bûnei miatt, ha Õbenne hisz! Annak örök élete van! Az áldozati Bárány vére a Benne hívõket megváltotta, azoknak a bûneit Isten megbocsátja!"
Az ezredes letérdelve imádkozott érte, mialatt Andi is letérdelt, és lepergett elõtte az egész élete, és keservesen sírni kezdett. Nem bírt saját szavakkal imádkozni, de Isten meghallotta kiáltását a mélységbõl. Végül örömkönnyek között élte át, hogy Isten kegyelme belépett az életébe, és ettõl kezdve Jézus Krisztus tulajdona lett. "Még tökéletlen, amilyen csak egy újszülött lehet, de már életet kaptam Istentõl. Örök életet."
El kellett hinnie: a názáreti Jézus nemcsak Messiása, hanem
személyes Megváltója is.
Õ volt Isten Báránya, aki engesztelést szerzett! Isten Báránya és Júda Oroszlánja: Ugyanaz!
Ettõl kezdve új életet kezdett. Mindennap Isten szavát akarta hallani. Járt az összejövetelekre, minden bibliamagyarázatot nagyra értékelt.
Közben apja zsidó szokás szerint megnõsült, feleségül vette a család legközelebbi egyedül maradt nõtagját. Szerette azután született öccsét is. Az új hitéért kitiltották a szülõi házból. Az Üdvhadsereg azok között dolgozott, akiket a hivatalos egyházak nem tudtak, vagy nem akartak elérni, szükséglakásokban lakó koldúsok, háborús rokkantak, cselédlányok, munkanélküliek, éhezõ, kilakoltatott családok. Hét éven át az Üdvhadseregben dolgozott tolmácsként, lelki-szellemi fejlõdése egyenesen haladt fölfelé. Rengeteget dolgozott az Úr országáért. Az intézménynek volt egy lapja, a "Segélykiáltás", melyben Andi tudósított az imaházuk 1925. február 9-i megnyitójáról. Rothstein ezredes csupaszív ember volt, aki nagyon jó gyakorlati tanácsokat adott a
fiatal, nyílt, kedves, mosolygó tekintetû testvérének, mert látta, hogy élettársat keres a sok nõi szolgáló testvér között.
- "Fiacskám, ne törõdj a lányokkal! Hagyd õket! Ha lányok után futkosol, nem növekedsz a kegyelemben..." Még hozzátette látva a fiú arcán a tanácstalanságot:
- "Tudod, akit Isten neked szánt, azt a te számodra tartogatja, és azt te megkapod!"
Így is lett, egyik tiszttársa, Emma Kroll a felesége. "Kicsi" a "die Kleine" egy szõke, kékszemű német lány, aki szépen énekelte már magyarul a szolgálatban a dalokat Andival. Akit Andi Emmchen-nek hívott, 1930-ban eljegyezte. Andi az alábbi tanácsot kapta az ezredestõl az eljegyzésükön:
- Fiacskám, ha más nem is látja, te tudd, hogy bárhol légy, nyakadban lóg egy tábla: "NEM ELADÓ" és az is, hogy: "NEM KAPHATÓ". Ez egy nagyon jó tanács volt, amelyet Andi többször elmondott ifjú hallgatók elõtt.
Majd engedélyt kért a Németországban levõ központtól, hogy feleségül vegye. Ezt Emmchen tõlük tudta meg. Ezután így
történt a leánykérés:
- "Emmchen, megelégszel-e azzal, hogy életemben csak a harmadik helyet foglalhatod el? Az elsõ hely az Úr Jézusé, a második a szolgálaté, a feleségemnek csak a harmadik hely jut..." Igent mondott.
Önképzéssel a szolgálat mellett szinte éjjel-nappal tanult. A Biblia mélyebb megismerése érdekében nem sajnált sem idõt, sem fáradtságot, ő aki az iskolában kibújt a tanulás alól. Most már az Ige megismerésével élő vizet kapott. Volt egy ismerõse, Berliner Hugó, Krisztus hitre jutott zsidó mérnök, aki azt tanácsolta, hogy tanuljon meg minél elõbb és minél jobban angolul, mert Istennek sok gyermeke beszél és ír ezen a nyelven. Ekkor eredetiben olvashatná C. H. Mackintosh magyarázatát Mózes öt könyvérõl, óriási távlatok nyílnának meg Andi elõtt is az Ó- és az Újszövetség kapcsolatáról.
Ahogy haladt elõre az angol nyelvtanulásban, úgy jutott tovább a hitben. A megtért embereknek növekednie kell a hittel együtt az ismeretekben is. Úgy döntött, hogy kilép az Üdvhadseregbõl, és
csatlakozik Berliner Hugóék csoportjához, ahol közösen tanulmányozzák a Bibliát, és olyanok magyarázzák az Igét, akik tanitói talentumot kaptak, "És Õ adott" némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére a Krisztus Testének építésére!" (Ef 4,11.13.) Andi természetesnek vette, hogy Emmchen oda megy, ahová ő.
Azt sem titkolta, hogy az Üdvhadsereg katonai szervezettségében az alá-fölérendeltségi viszonyt egyszerûen már nem bírta elviselni. "Az Úr pedig a Szellem, és ahol az Úr Szelleme, ott a szabadság." (2Kor 3,17) Két gondolattal jött el az Üdvhadseregbõl:
- "Nem akarok fizetett állásban lenni az evangéliumért; ingyen akarom hirdetni; ha kell, bármilyen munkát elvállalok!"
- "Abban az idõben rámnehezedett a zsidómisszió is..."
Több helyrõl kapott ajánlatot, de végül Kiss Ferenc professzor ajánlatát fogadta el, akit Hugón keresztül ismert meg.
"A testvérek rám
bízták, hogy látogassam a vidéki gyülekezeteket. Kijelölték, hogy merre menjek. Volt a zsebemben összesen négy pengõ. Hathetes út állt elõttem. Nem emlékszem arra, hogy a feleségemnek mit hagytam otthon... volt azonkívül egy rossz kerékpárom, hátsó gumiját vastag spárga tartotta, azzal volt átkötve, minden fordulatnál zökkent egyet. A vázon, a csomagtartón, de még a kormányon is csomagok voltak: Bibliákat vittem, abban a reményben, hogy eladom õket, és az lesz a keresetem. Kétnapi rázós karikázás után érkeztem elõször Miskolcra, elsõ állomáshelyemre. Egy kedves kis fényképészmûterem volt a gyülekezõ hely..."
Ennek tulajdonosa Roth Annie szintén zsidó volt, aminek különösen örült. Akik hallották a bibliamagyarázatát, vitték a jó hírt. A következõ alkalmon már zsúfolásig megtelt a ház. Késõbb tudták meg, hogy valaki még a helyi újságba is beletétette a bibliaóra idõpontját. Néhány soros újságkommünikébõl értesült a közönség arról, hogy Ungár Aladár Krisztus-hívõ zsidó prédikátor elõadást fog tartani a
Krisztus-problémáról, a zsidóságnak Krisztushoz való viszonyáról, a sokat hangoztatott zsidókérdésrõl, az áttérésrõl, kitérésrõl és megtérésrõl. A 28 éves Andi zsidók és keresztények gyûrûjében beszélt egy újságírónak a Krisztus-hívõ zsidómozgalomról. Az interjú megjelent 1933. július 29-én a miskolci Reggeli Hírlapban. dr. Kiss Ferenc szegedi egyetemi tanár, dr. Fischer Árpád fogorvos, Berliner Hugó mérnök, dr. Somogyi Imre baptista prédikátor és Ungár Aladár B-listás tisztviselõ, budapesti lakosok irányították a magyarországi Krisztus-hívõ zsidó mozgalmat. Budapesten kívül Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenben, Békésen és Szegeden volt talaja a mozgalomnak. "Nem az egyházak számára toborzunk híveket, nem ki- és áttéréseket akarunk, hanem megtéréseket, lelki átváltozásokat, újjászületést, és ezt megbeszélések keretében igyekszünk elérni. Ugyanolyan módon, ahogy az apostolok tették, helyrõl helyre járva, összejövetelek útján munkálkodunk a mozgalom érdekében. Mindenki megmaradhat az egyháza körében. Én magam
is zsidó vagyok. Mozgalmunk szabálya, írott törvénye a Szentírás, amely a mindennapi életre is nagyon fontos, megbízható életelvet ad. A Szentírás Isten sugallása, és Krisztus elsõsorban a zsidóságnak hozta az üdvöt, csupán az akkori politikai félreértések miatt nem fogadta el a zsidóság, hogy Jézus a Messiás! Õ az, Akit a próféták megjövendõltek!..."(Részlet az interjúból)
Az érthetõ, szép magyar nyelven elhangzott igehirdetései, bibliamagyarázatai egyszerre szóltak az értelemhez és a szívhez. Mindent megtett, hogy az evangélium gazdagságát megismertesse másokkal. Krisztust prédikálta minden sallang nélkül, ezért szívesen látott elõadó volt minden hívõ körben. Isten irgalma gyújtott ébredést a sötétben, mert ördögi tervek készülõdtek Európában. Csia Sándor MÁV fõorvos, aki az Európai Keresztyén Misszióban mûködött, élû hitû testvér beszélt James A. Stewart-ról, akit Isten a futballpályáról szólított el, és aki ébresztõ üzenettel járja Európa országait. Csia Sándor a Magyar Evangéliumi Alliance
Mozgalom nevében meghívta Magyarországra a skót evangélistát. Ettõl kezdve egyre többen imádkoztak ébredésért. Isten elõrelátó vezetésének engedelmeskedve Andi ekkorra már jól beszélt angolul is. 1936-ban így õt választották az ifjú, nála öt évvel fiatalabb Stewart mellé tolmácsnak , aki éppen úgy tudja majd továbbadni az üzenetet, ahogyan hallja és érti, akit éppúgy nem kötnek dogmák vagy vallási hitelvek, ahogy a skót fiatalembert sem.
Amikor a miskolci"siker" megismétlõdött máshol is, és Andi igehirdetõ körútján tele volt élményekkel átélt egy megtapasztalást, amelyrõl így számolt be:
";...Sarkad és Szeged között egy fa árnyékában leültem. Falatoztam, olvastam a Bibliámból, imádkoztam. Nagyon közel volt hozzám az Úr. És akkor a szívemben olyan világosan, mintha ember szólt volna hozzám, hallottam az Úr hangját. Azt kérdezte:
- Mit akarsz? Ilyen sikereket vagy az én akaratomat?
Azonnal kibuggyant a könny a szemembõl, pedig vigyáztam, férfi vagyok, nem sírok, és azt mondtam:
- Uram,
nekem nem a siker kell, hanem az, amit Te akarsz számomra!
Akkor láttam meg, hogy Isten mennyire megáldotta ezt a vezetést, és hogy nem igaz az, amit mások prédikáltak felõlem, hogy elkallódom majd. Amikor az Õ akaratát cselekedtem, adta az áldásokat, de azt is megmutatta, hogy másképpen akar engem felhasználni."
Késõbb megnyitotta Budapesten a Hársfa utcában az Evangéliumi Könyvkereskedést, melyben igazi segítség a felesége volt. Ez az üzlethelység volt egyben az otthonuk is egy függöny mögött. Andi átfogta a felesége vállát:
- "Mit gondolsz, Emmchen, nem mondhatnánk ezt úgy, hogy az üzletben a lakás?"
Andi nyugodtan mehetett evangélizálni, mert a könyvüzletet Emmchennél a legjobb kezekben hagyta.
A gyülekezetet, ahol Andi lelki-szellemi otthont talált, egyszerûen Keresztyén Testvérgyülekezetnek nevezték. Kiss Ferenc orvosprofesszor, aki koránál és tudásánál fogva elsõnek számított az egyenlõk között, arról beszélt, hogy a skót fiatalember Jónás próféta feladatát kapta, akit Isten
kegyelme küldött, mielõtt ítélet sújtja az országokat...Stewart megmondta, hogy minden országban az Úrtól kéri a tolmácsát, aki szolgatárs, aki ugyanúgy rezdül Isten továbbadandó üzenetére, mint õ, és ilyen Magyarországon csak Ungár Aladár lehet. Az Úr nagyon megáldotta az összejöveteleket. A skót igehirdetõ továbbutazása után Andi még járta az országot, hirdette az Igét, szolgált bizonyságtétellel, és esténként imádkozott is a hallgatóságért, akik neki mind testvérei lettek.
A testvérek nagy szeretettel törõdtek velük. Látva nyomorúságos helyzetüket, egy igénytelen udvari lakást szereztek nekik a közelben a körfolyosó végén, ahol a német baptisták imaháza volt a Wesselényi és a Hársfa utca sarkán. Ezt is õk hálásan fogadták.
A budapesti gyülekezetben volt egy idõsebb testvér, aki teológiát végzett, és nagy bibliaismerettel rendelkezett, akit Andi atyai barátjának tartott. Ez a testvér a Jelenések könyvének magyarázatán dolgozott, és abban az Úr Jézus visszajövetelére irányította a figyelmet.
Õ mondta Andinak:
- "Nehéz idő, sok szenvedés vár az Úr választott népére. A maradék azonban megtartatik...igen, Isten összegyûjti az Õ választott népét, hogy amikor az Úr Jézus visszajön, a nép együtt legyen, saját országában, a Földközi-tenger partján, a mostani kicsi és sovány földön, amit majd õk tesznek virágzó állammá..."
Ez úgy hangzott, mint valami prófécia. Adventre megjelent a könyv, a szerzõ egy év múlva megkapta a behívót az Örökkévalóságba.
A magyar parlament megszavazta a zsidótörvényt, a keleti front lövészárkaiban magyar katonák dideregtek. A gyülekezetükben egyre több Krisztus-hívõ zsidót fogadtak maguk közé. Köztük volt Andi húga is. Isten úgy látta jónak, hogy megtérése után másfél évtized múlva ott állhatott a Deák téri templom szószékén, és hirdethette a felismert igazságokat. Apja sem tiltakozott ellene, mert gondoskodást és szeretetet kapott gyermekeitõl. Egy idõ óta ott élt náluk az átrendezett éléskamrában, hogy mielõtt a gettóba irányítanák ne találják meg azonnal.
Andit is behívták munkaszolgálatra, de csodaképpen elengedték. Egy alkalommal váratlan látogató érkezett a szomszédjukban lakó testvérékhez, a keleti frontról szabadságra egy vecsési, fiatal, baptista katona, aki beszámolt a munkaszolgálatosok nyomorult helyzetérõl. Ekkor Andit Isten felkészítette, hogy a félelem közepette is tudja dicsõíteni az Urát, akinek annyiszor megtapasztalta kegyelmét, szeretetét, csodálatos kijelentéseit. Többször bekerült munkatáborba, de Krisztus jóvoltából az irodába került tolmácsnak. Orvosságot vett az öreg, beteg zsidóknak a táborban. Hirdette nekik: Az Úr, a Magasságos tökéletes kiengesztelést szerzett az Úr Jézus Krisztusban, megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nekik az õ bûneiket. Krisztusért kérte béküljenek meg Istennel! Hátizsákjában sok Újszövetséget csempészett be a táborba.
Különösen a fiatalok között volt népszerû, akikkel ,,Andi bácsi" szívesen elbeszélgetett. Évtizedeken át aktív munkatársa volt a Magyar Evangéliumi Alliance-nak, majd
ügyvezetõ titkára a Magyarországi Szabadegyházak Szövetségének.
A már fiatal korában megtámadott egészsége azonban egyre romlott. Egyetlen megmaradt veséjét kétszer operálni kellett. Cukorbeteg lett. 1957-ben bélrákkal operálták. Valóságos múzeuma volt a betegségeknek, õ maga is csodának tartotta azt, hogy Isten még mindig erõt ad neki a munkára. 1959-ben kivándorolt felesége hazájába, de a munkát betegen, nagy fájdalmakkal, súlyos mûtétek után sem hagyta abba. 1961-ben egyik, majd 1970-ben a másik lábát is amputálni kellett, látása is gyengült, de a törékeny cserépedényben még mindig ott fénylett Isten világossága. Mint ahogy önbizalmát és Urába vetett hitét nem tõrték meg az üldözések, munkatáborok, és ahogyan ott is társainak vigasztalója volt, ugyanúgy betegágya mellõl is áradt a türelem és a szolgálat áldozatos készsége. Levelezett, rádió-igehirdetéseket tartott, írásaival is szolgált élete utolsó percéig. Halála elõtt még fontos ügyeket intézett, csendesnapi szolgálatra készült. A tolókocsijában is
ragyogó példája volt annak, hogyan diadalmaskodik Isten ereje a betegség fölött. És amikor a hazahívó szót meghallotta - 1970. november 23-án -, teljes békességben költözött haza Urához, hû Megváltójához. Porsátorát Tuttlingenben temették el.
A sírkövére az van írva: CHRISTUS IST MEIN LEBEN! IGEN ATYÁM!
Összeállította: Makai Rozália

Tags: 
Értékeld a cikket: 
No votes yet