Nyílj meg! A konferencia nyitó-igehirdetése

Az alábbiakban Az Ordason, 2008.november 29-én a depresszióban, szorongásban, pánikbetegségben szenvedők felé megrendezett "Nyílj Meg!" című konferencia nyitóigehirdetését tesszük elérhetővé:

Márk 7.31: "Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tenger mellé ment a Tízváros határain keresztül. (32)Ekkor egy dadogó süketet vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. (33)Jézus félrevonta őt egymagában a sokaságból, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét (34)azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: "Effata, azaz: nyílj meg!" (35)És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy hibátlanul beszélt.
Választhattam volna talán valami frappánsabb szabadítástörténetet, vagy a Biblia nagy depressziósai közül valakit, valamelyik esetét, de én ezt az egyszerű történetet választottam. Ez nem Illésről szól, nem Mózesről szól, nem
Dávidról vagy Jónásról, csak egy emberről. Ez egy hétköznapi ember. Azért éppen őt választottam, mert a betegség, a helyzet amivel ma foglalkozunk ilyen emberek élik meg igazán. Akik kicsinek érzik magukat. Semminek, akik számára lezárt a külvilág, nem jut el a fülükön át sokszor a tudatukig az, hogy van Örömhír. Névtelen emberekről, akik feleslegesnek érzik magukat sokszor, akik nullának érzik magukat, akik elesettnek érzik magukat és olyan törékeny a lelkük és sokszor olyan sérült is, mint egy lehelet-finom üveg, amin egy sérülés nyomán elindul a repedés. Olyan emberek, akik nem sztárok, hanem szinte testtelen árnyak. Olyan emberek akik bár tömeg veszi körül őket, mégis magányosak, magukba zárkózottak és nem jut be az örömhír a szívükbe, s nem tudják megértetni a fájdalmukat a világgal. Mint ez a dadogó süket. Süket és nem hall, dadog és azt látja, az emberek nem értik, nincs türelmük hozzá, ráhagyják... Szeretne hatással lenni a környezetére, az emberekre de nem tud pedig egyre kétségbeesettebb
kísérleteket tesz... és mindig figyeli, hogy a környezete milyen hatással van rá. Ezen őrlődik, mert nem értik meg.

Ennek az embernek egy problémája volt: Nem a süketség, nem a dadogás, hanem hogy se ki – se be. Nem tudott bemenni Jézus, mert amikor róla beszéltek, nem hallotta. Nem tudott még csak segítséget kérni sem, mert amikor mondta, nem értették. Ez volt a baja: nem volt ott bent a szívében Jézus, nem volt ott bent a szívében az Isten...

S tudjátok amikor ez az ember Jézussal találkozott, nem az volt a csoda, hogy megnyílt a füle, nem az, hogy tudott beszélni utána, hanem az, hogy Jézust megtalálta ez az ember!!! Ez volt a csoda. Valaki odavitte Jézushoz. Eljutott Jézushoz. Jézus pedig azt adta neki ami kellett: egy kicsit adott neki magából.

Kedveseim. Jézus tudta, hogy az, amit ez az ember átél az egy rabság. Tudta, hogy nem azzal segít, ha fényesre csiszolja a rácsot, nem az segít ezen az emberen, hanem az, ha első lépésként valahogy ő oda
megpróbál bejutni.

Nem hallja őt az ember. Nem tud bejutni a fülén keresztül. Ezért az ujjára köpött és megérintette a nyelvét, valahogy akárhogy utat tört oda be abba a bezárt emberbe.
Furcsa módja nem? Ugye? Szerencsétek van, hogy ti hallatok, számotokra nem kell Jézusnak ilyen módszerrel „bejutni”... tehát Jézus bejutott abba a bezártságba.

Ez a mai alkalmon elkészíttetett. Jézus jelen van, az Igéjét hallod, a dicséretek Róla szólnak és a bizonyság az Ő szabadításáról. Minden adott tehát ahhoz, hogy Jézus „beléd is” beléd jusson. Tudta, hogy a süket nem érti, hogy mit akar, ezért magyarázta el neki: ÉN akarok lenni BENNED! Én akarom, hogy tápláljalak, velem kell, hogy beteljél!

Aztán a következő történt. Égre emelte a tekintetét, Hálát adott és azt mondta: Efata, azaz Nyílj meg!

És megtörtént a csoda.

Miután Jézus bejutott abba az emberbe, fel tudta venni vele (ha ilyen furcsa módon is) a kontaktust, Három Lépésben meggyógyította:

nFelnézett az égre, (gondolom az az ember vele együtt tette)

Hálát adott, és azt mondta, parancsolta:

Efata! Nyílj meg!

Jézus nem egy állapotot gyógyított, nem egy betegség tünetei ellen harcolt, hanem egy magába zárt embert szabadított meg a benne levő, őt kötöző bilincseknek parancsolt, azt hirdette ki, hogy ha Ő benned van, akkor nem tarthatják Őt (és ezáltal téged sem) fogva a bilincsek!

Én kívánom, hogy a Jézussal való kontaktust tudjátok ma felvenni. Kívánom nektek, hogy ez a nap szolgálja azt, hogy fel tudtok nézni. A depresszióból, a szorongásból, a ketrecből FEL tudtok nézni, és hálát tudtok adni.

Miért? Hogy ott nincs ketrec. Hogy ott segítség van, hogy ott, az Istennél más szabályok vannak. Hogy van kire van hova felnézni, mert onnan felülről jön a segítségetek. Belétek akar jönni, Jézus bennetek akar lenni, be akar jutni a bezártságotokba a sötétbe ahol ültök, ahol önmagatok gondolatainak, sebeinek el nem engedett sérelmeinek,
fájdalmainak a foglyai vagytok, oda akar bejutni, ahol ültök önmagatok ijesztő gondolatai között fogságban, hogy parancsoljon a zárnak és kiozza a fogságban ülőt onnan!

Amikor Józsefet a kútba dobták, mit csinált szerinted? Alagutat akart ásni? Nem, felfelé nézett, ma ezt kérem tőletek, s hogy hálát tudjunk adni az Istennek, hogy Jézus meg akar szabadítani titeket, meg akar gyógyítani, itt és ma. Talán MOST! Talán ebben a pillanatban akar meggyógyítani Jézus téged, mert azt mondja, eleget voltál már bezárva, itt vagyok, te is itt vagy, BELÉD AKAROK JUTNI, a SZÍVEDBE, hát nézz fel, én hálát adok az Istennek, hogy tudsz hova felnézni, hogy Jézus néz rád és akkor Efata, törjenek le rólad a bilincsek a Jézus Hatalmas Nevében!

Igen, Efata. Nyílj meg, törjön le a bilincs! Mert amiben eddig voltál az egy rabság. Jézus pedig ott kihirdette annak az embernek azt hogy Efata és ettől lett a szabadsága annak az embernek, mert megoldódott ami megkötözve tartotta, bejutott Jézus annak az embernek a
belülről bezárt világába, adott neki Önmagából, s parancsolt és megnyílt azelőtt az ember előtt egy teljesen új világ, ami eddig csak létezett, de nem tudott benne élni. Egy új világ, ahol van út "lélektől-lélekig" egy új világ, ahol kikiabálhatod mindenkinek aki körülötted él, hogy Jézus Győzött Ma Benned!

Hadd osszam meg veled a saját tapasztalatomat, hogy Jézus hogyan tudott engem megszabadítani ebből a világból

Igyekeztem hogy hatással legyek a környezetemre mert mindenkinek szerettem volna elmondani az Örömhírt, mindenkinek az életét szerettem volna Isten üzenete által jobbá tenni, és a környezetem is hatással volt rám. Azt figyeltem milyen hatással van rám a környezetem, milyen jó és milyen rossz dolgok érnek. Azt figyeltem milyen hatással vagyok én a környezetemre és rájöttem, hogy alapvetően semmilyennel, azt láttam, hogy attól, hogy mégjobban akarom az Örömhírt megosztani, még nem lesznek valóban boldogabbak azok az emberek, sőt gyakran éppen az ellenkezőjét kapom,
mint amit vártam. Volt, hogy valami nagy bánat, nagy seb, megaláztatás ért, szerettem volna ha megértik az emberek, hogy mi a fájdalmam, de minél inkább akartam, hogy értsék, hogy engem mi ért, annál inkább értetlenkedtek és semmit sem értettek, még engem néztek zavarodottnak, mit erölködök, ha egyszer az nem úgy van mert nem lehet úgy.

Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy engem nem értenek és én sem tudom megértetni magamat a környezetemmel. Bezárt állapotba kerültem. Ebben a bezártságban elkezdtem keresni a megoldást. Mindent sebzettnek láttam és mindent kikezdettnek, mígnem egy apró dolgot találtam a lelkemben: Istent. És elkezdtem vele beszélgetni.

Záporoztattam rá a kérdéseket: Uram, hogy engedhetted, hogy idáig jussak? Uram, hogy hagyhattad, hogy ez történjen velem? Uram, miért nem hisz nekem senki? Mért nem segít nekem senki? És Isten NEM válaszolt. Nem emelt föl engem.

József Attila a költő, aki így fogalmazta meg ezt egyik kedvenc versemben:

nNégykézláb másztam,

Álló Istenem lenézett rám,

s nem emelt föl engem.

Ez a szabadság adta értenem, hogy

lesz még erő, lábra állni, BENNEM!

Igen, Isten látta az állapotomat, és nem szólt az angyaloknak, hogy emeljenek fel, nem tett alám azonnal valamiféle szellemi hordágyat sem, hanem tudta, hogy milyen állapotban vagyok és nem szólt, látszólag nem csinált semmit. Ez zakatolt bennem: "Nem azért van mert nem szeret engem az Isten, hanem azért, mert Isten -furcsa kimondani tudom, de ezt éreztem- hisz bennem, hogy fel fogok tudni kelni és ezért nem akar most látványosan segíteni rajtam.

Rájöttem, hogy nem nekem kell hatással lennem a környezetemre és nem az a lényeg, hogy a környezetem hatással van rám, hanem része kell, hogy legyek Istennek és Isten az én részem kell legyen.

Atomjaimra szedett szét.

Azt kérdeztem, Uram, hogyan leszek hatással így a környezetemre? Záporoztak a kérdéseim, de az Isten nem válaszolt. Azt éreztem, hogy nem
jó kérdéseket teszek fel.
Azt mondta nekem az Isten:

A fa kérdezi-e, hogy hogyan adjak oxigént a levegőbe?

Nem kérdezi, csak csinálja.

Mi az amit nekem kell csinálnom? -kérdeztem az Istent

Növekedned kell, - felelte – a többi az én dolgom. Növekedned Bennem. Nincs más feladatod.
Az lesz hatással a környezetemre, ha növekszem. Ha részévé válok Istennek és Istent engedem, hogy az én részemmé váljon, mert csak így tudok növekedni, ha Őbenne növekszem. A növekedést az Isten adja ezt mondja az Ige. Nem segít, nem sikálja fel előttem az utat, nem változtatja meg a környezetemet, hogy akarjak növekedni, hanem növekednem kell Benne és az lesz hatással a környezetemre. Nem a szavaim és nem a cselekedeteim, nem az erőszakosságom és nem a betegségem tünetei fogják formálni a környezetemet, hanem a növekedésem által fog tudni Isten cselekedni általam és a növekedés által tud Isten cselekedni bennem.

Amikor ezt megértettem, elkezdtem újra tanulni a hitet Istenben. Az első
szabály után a másodikat és így tovább. És észrevettem: minél inkább növekszem Istenben és növekszik Ő énbennem, annál tisztább és világosabb a kép míg észrevettem: szabad vagyok!

(P.Szabó Barnabás)

Értékeld a cikket: 
No votes yet