Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem - mivel ő, a Szent hívott el titeket - magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban (1Pét.1.14-15)

Az egyik kifejezés, amit teológián sosem hallottam, egyetlen egy órán sem és egyetlen egy kurzusban sem, soha nem vizsgáztunk belőle és soha nem adott le róla professzor órai anyagot: az életszentség. Ezzel természetesen nem a teológiát szeretném kárhoztatni, hiszen rengeteg hasznos ismeretet ad át, csupán jelezni kívánom, mennyire mellékes, mennyire részletkérdés, mennyire hanyagolt kérdés manapság a kereszténységben. Ennek természetesen a gyümölcsei is látszanak. Cigarettázó egyházi főméltóság, feleségeiket italosan verő papok, politizáló, miniszterkedő palástot lelkészek, vagy akár korábban III/III-as ügynök lelkészek, püspökök, érsekek. Életszentség. Egyetlen egy egyházi kérdőív nem tartalmazza ezt a szót, ezt a kifejezést. Ellenben, egyházfenntartói járulék, választói névjegyzék, nyugták és bizonylatok, hivatalos levelek iktatás mind-mind olyan életbevágóan fontos kérdés, hogy emellett manapság szinte minden eltörpülni látszik. Ha a lelkésze ellen egy egyháztag szót emel, senkit sem érdekel, hogy iszik-e vagy csalja-e a férjét, rendben van-e életszentség terén és ezáltal egyáltalán hiteles-e amit mond, a lelkész feje felett már ott lóg a "Damoklész kardja". Ha egy lelkész féltékenységéből feljelenti a kollégáját, egyáltalán nem fontos, hogy hitelességét illetően hogy milyen az imaélete, hogy áll életszentség terén, s mit lehet látni a bepanaszolt esetében. Az életszentség ma már nem kérdés sajnos. De nem kérdés a fiatalok körében sem, hiszen életszentséget várni ott, ahol esetleg épp a keresztény szülő engedi meg tinédzser gyerekeinek, hogy épp aktuális szívük választottjával összefeküdjenek... s várjuk az áldást? Várjuk az ébredést? Várjuk, hogy Isten növekedést adjon? Ennek? Még jó, hogy nem ad növekedést, mert akkor egészen Sodomáig és Gomoráig vezetne ha ez a jelenlegi életszentséghez való hozzáállás még tovább erősödne, növekedne.

Péter konkrétan mutat rá: a megtért embernek megváltozott élete kell, hogy legyen, nem csak olyan téren, hogy papírja van arról, hogy immár keresztény, hanem azt húzza alá, hogy keresztényként egy olyan életet kell élnünk, amelyet nem a korábbi vágyak, értékrend határoz meg. Nem a pénz mozgat, nem az érvényesülés mozgat, nem az mozgat, hogy "megcsináljam a szerencsémet", nem az, hogy "elfogadott legyek, menő", nem az, hogy "trendi legek és haladjak a kor divatjával". Alapvetően kell, hogy megváltozzanak a gondolkodásunk és cselekedeteink, céljaink mögötti motivációk. Keresztényként nem "programokat veszünk fel", illesztünk bele az eddigi életrendünkbe, hanem alapjaiban új alapokra helyezzük az életünket. Nem "keresztényként csináljuk" az életünket, hanem keresztény életet élünk. Nem keresztényként próbálunk viselkedni mint fiatalok, hanem keresztény életet élő fiatalok leszünk, stb. A "tudatlanság idején" követett vágyak, vagy az akkori motiváció mint keresztény már tudatosan elkövetett vétek, tudatosan követett világiasság, tudatosan követett és befogadott rossz motiváció, helytelen irányba vivő szándék. Olyan, mint amikor valaki tudatosan késik el, tudatosan követ tudottan hamis irányt mutató iránytűt, amit lehet ingben mandzsettában nyakkendősen is csinálni, de attól még zátonyra viszi az életünket. Lehet keresztényként a régi motivációkkal együtt élni, de abból lesznek a nagy bukások. A megszentelődés azt jelenti, hogy egyre inkább átadjuk magunkat a Szentnek egyre több területét különítjük el az életünkben a világtól a Szent számára, rendeljük alá Neki, s tesszük Elé, az Ő fennhatósága elé. Megszentelődés, szentté válás, elkülönítetté válás - a szó ezt jelenti. Ebben benne találod azt a folyamatot, amely egyfajta elhatárolódás a világtól, hiszen Isten számára elkülönített, szent, úgy lehet az életed, ha a világ és az Isten követése között egyértelmű határokat építesz ki. Görögországban az ország területén belül található a Chalkidiki félsziget amely három nyúlványa közül a legkeletibb az Athosz-hegyi Köztársaság. Autonóm állam, mely államformája hivatalosan teokratikus köztársaság a Kr.u.5.század óta. Nem a Görög állam államigazgatása alá tartozik, nem vonatkoznak rá az EU szabályai sem, nem hoz törvényt számára a görög parlament, önálló, autonóm terület, saját törvénykezéssel, saját felségjellel, saját rendszámmal az autóikon, saját gazdálkodással, s a félszigetet az államtól egy fal választotta el. Addig a világ, s innentől az Isten által meghatározott rend. Sokak számára kérdés a világban a megszentelődés. Hogyan húzzak meg egyértelműen határokat, ha a világ ma másról szól, mást diktál, mást akar rám vonatkoztatni és hozzá kell alkalmazkodnom? Hogyan jelentkezzen ez az öltözködésemben, viselkedésemben, életmódomban, hogy Istené vagyok és nem a világé?

A megszentelődés egyértelmű változást jelent a külvilág számára. Nem csak az athosziak tudják, hogy ez a terület Isten fennhatósága alatt áll, hanem egyértelmű üzenet ez a külvilág felé is. Kirekesztés ide vagy oda, akkor sem léphet nő a félsziget területére. Lehet jajgatni miatta, lehet népszerű egyenlőségesdit játszani, lehetnek divatos jelszavak a "kirekesztés" ellen, divatos jogok az "egyenlőségről", ők nem hátrálnak meg, s vállalják, hogy mások. Az egyenlőség azt jelenti, hogy jogom van olyannak lenni, hogy míg te a világot szolgálod, én Istent. Jogom van ezt meg is jeleníteni: míg te is ezt teszed, én is. Jogom van ahhoz, hogy Istené legyek, s jogom van ahhoz, hogy ezt úgy éljem meg, ahogy a lelkiismeretem diktálja, ahogy Isten Igéje diktálja. Arra hivatkozni, hogy "ezt a mai világban nem lehet mert mit szól a világ, mit szólnak az emberek", ócska kifogás. Hát nem jobban érdekel az, hogy mit szól Isten? Az Istenhez ragaszkodás, ahogy Péter megfogalmazza, ott kezdődik, hogy nem motivál a világ, hogy nem befolyásol a világ, hogy a korábbi, azaz nem Istent követő értékrendemet befejeztem és Krisztust követem. Elhatárolom magam a világ értékrendjétől, elhatárolom magam a világ diktálásától és változtatok. Így indulok el ahhoz, hogy egyre inkább Istené lehessen az életem. Péter ezt még így fogalmazta meg. Bármilyen furcsa, ma sem változott meg az Isten Igéje, s ma is így kellene ennek lennie. A tized például nem a hitben járás egyik magas lépcsőfoka ahova hosszas növekedés után esetleg egyesek eljuthatnak, hanem itt kezdődik a Krisztus-követés. A böjt nem a hívő élet Csimborasszója, hanem alapja, kezdete. Amikor Krisztus mellett döntök, befejeződnek a világ érvei az életemben, akár anyagi tekintetben is, akár életmód tekintetében, akár szórakozás tekintetében, mindenben. Amikor Krisztus mellett döntök onnantól befejeztem azt az életet amit addig éltem, amelyben nem adtam tizedet, mert anyagiasan gondolkodtam. Befejeztem azt az életet, amelyben nem tudtam uralkodni a testemen és a testem diktált, onnentől a testemet alávetem Isten akaratának, Isten szoglálatába állítom. Amikor Isten mellett döntök, nem "kicsit visszafogom" magam, hanem teljesen megváltozom, mert befejeződött az aki addig voltam. S ez után jön a növekedés, ez nem a növekedés következménye, hanem alapja. Péter ezt egy monatban de teljesen világosan teszi "rendbe". Engedelmes gyermekként értékrendet, motivációt váltasz, engedelmes gyermekként abbahagyod azt amit addig éltél és elkezdesz egy a Mennyei Atyád iránt engedelmes életet amelyet Ő motivál, Ő vezet, Őfelé tart - s egész magatartásotokban elkezdődik az a csodálatos folyamat, hogy egyre inkább Isten számára elkülönítetté válik az életed, ahogy Hozzá közeledsz. Kedvelt példám, gyakran elmondom: egy ember egyik éjszaka elhatározta, hogy csónakba ül és átevez a folyón, mert mostantól a túl parton akar tovább élni. Beült hát a partona csónakba és megmarkolta az evezőt, keményen húzta. Úgy számított, hogy hamar át is ér a túlpartra. Ám hiába evezett keményen, hiába volt jó fizikumú ember, s hiába érzett az evezéshez kiválóan, mire megvirradt, még mindig nem érkezett meg a túlpartra, hanem akkor látta csak, hogy még mindig ott van a csónak ahol elkezdett evezni, semmit nem haladt a túlpart felé... mert elfelejtette eloldani a csónakot. Ennyit jelent befejezni a korábbi vágyainkhoz való ragaszkodást, a világhoz való ragaszkodást vag elszakadni a világtól. Nehogy amikor "megvirrad" rájöjjünk arra, hogy hiába volt minden erölködés - ha nem tudtunk függetlenedni a világtól - nem tudunk "megérkezni" a Szenthez, kikötni Nála. Pusztán izzadva evezve bizonygatni tudjuk, hogy mi igenis jó keresztények vagyunk hiszen húzzuk az evezőt... húzni húzzuk. csak értelme és áldása onnantól lesz igazán, hogy eloldottuk a csonakot a partól, ahonnan el szándékoztunk indulni.


P.Sz.B.