Ám akkor a testvérek azonnal továbbküldték Pált, hogy menjen a tengerig. Szilász és Timóteus azonban ott maradt. (Ap.Csel.17.14)

Pál a keresztény közösségeket végigjárva nehézségekről nehézségekre jut. Elolvasva az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyvet lehetetlenség, nem észrevenni az általános folyamatot: Pál megjelenik valahol, Isten áldott munkája folyik, áldás van, emgtérések vannak, öröm van, de kisvártatva megjelennek a zsidók (itt épp a thesszalonikai zsidókat említi az Ige) és fellázítják Pál ellen a sokaságot, vékétlenséget támasztanak, a befolyásukkal ellenük fordítják a hangulatot vagy épp ők maguk azok akik köveznek, azaz az ítéletvégrehajtó szerepbe helyezik magukat pusztán azért, mert amit Pál hirdet, a keresztény tanítás más. Ez egy tendencia, amivel Pálnak szembesülnie kell. Látva ezt, ezt a hihetetlen energiát amit ezek az emberek a rombolásba fektetnek, a rosszindulatba, a gyűlöletbe fektetnek az ember azon csodálkozik, honnan jön mindez, hogyan van ennyi idejük, energiájuk, és egyáltalán mi úzi, mi hajtja őket hogy szüntelen üldözzék Pétert, Pált és a többieket és ahol az Isten munkája csodálatosan megjelenik ott kényszert érezzenek annak a lerombolására. Aztán mielőtt megállapításokat tennénk erről, nézzünk csak vissza a Biblia lapjain pár oldalnyit, mit ír ott az Ige? "Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz," (9.1.) igen, Saul azaz Pál tudta mi motiválja őket. ugyanaz a szellemiség, ami annak idején őt magát is hajtotta, úzte. Csak Isten kegyelméből átkerült üldözőből az üldözötti oldalra.

Ezt megállapítva nézz a nehézségeidre. Amikor azt érzed üldözött vagy, amikor azt érzed nehézségben jársz, mit szeretnél? Melyik oldalon állni? Gyanítom, hogy Pál egyetlen percre sem bánta meg miközben a nehézségeket tapasztalta, hogy melyik oldalon van. Inkább volt enszenvedője ezeknek, mint okozója. S valami a nehézségekből kiderül ebből a történetből is ami lehet egy erőforrásod ha nehézségekben jársz. Látod, Pált Isten a testvérek közreműködéséből ebből a nehézségből "kiemeli". Végigcsinált már nem egy harcot, konfrontációt, várja is még nem is egy nehéz feladat, de amiben nem feltétlenül kell részt vennie, abból Isten "kiemeli". Nem kell "keresnünk" az összeütközéseket és nem kell menekülnünk előlük. Nem minden harc a mi harcunk. A feladatunk, hogy amiben valóban meg kell harcolnunk harcot, abban használhasson az Úr, de ami nem a mi terhünk és nem a mi harcunk, arra sem az időnket, sem az erőnket ne őröljük fel. A testvérek Béreában jól vették észre: Pálnak nem az a küldetése, hogy minden bokornál és útkereszteződésnél hitvitát folytasson, nem az a küldetése, hogy ugyanazokat aharcokat újra és újra unásig harcolja meg, hanem az Evangélium hirdetése és a gyülekezetek pásztorolása. Ezt a harcot Szilász és Timóteus tökéletesen meg fogják tudni oldani, akkor ebből a helyzetből most tehermentesítsük Pált és had menjen olyan harcba ahol viszont ő kell. Most ugyanazok mentek utána Béreába akik Thesszalonikiben már megcsinálták a gyűlölködést, csődületet. Nekik nem voltak kérdéseik amire választ lehetett volna adni, hanem indulataik voltak és az indulatra nem kell választ adni.

Ha a keresztény ember okosan és bölcsen, Istenre figyelve végignézi a harcait, "mi valóban az enyém, ami elől nem futamodom meg", s mi az ami nem az ő harca, gyakran jut arra a felismerésre: "Hány olyan harcot harcolok, ami meddő harc, amiben nincs előrelépés, mert nem is az én harcom, nem az Úrról hanem indulatokról szól, újbóli és újbóli meddő nekifutásról olyan dolgoknak amin már rég túl kellene lépnem" és "Hány olyan harcra nem voltam fogható Istennek, amelyet pedig valóban nekem kellett volna megharcolnom". Melyek azok a dolgok amikben nem ülhetsz tovább és nem mondhatod "szent indoklással", hogy "hát igen, ez az én keresztem és ezt meg kell harcolnom", s melyek azok amik viszont arra várnak, hogy végre felkelj és megragadd a parittyaköveidet és megharcold azt a harcot. Hány harc van, nehézség amiben nincs előrelépés, csak őrlődés és hány olyan feladat ami már régóta vár, hogy megharcold. Sóhajtozunk sokszor nehézségekkel találkozva, amelyek talán nem is léteznének mint nehézségek, ha csak azért nem, mert egy meg nem harcolt harc következményei. Ha egyik területen az ellenséggel nem veszed fel a harcot, akkor másik területen a meg nem harcolt harcod következtében szabadon garázdálkodó ellenség rombolásának nyomai miatt keseregsz. Miért van ez a nyomorúság már évek óta? Miért nem tudok belőle szabadulni, miért őröl fel folyton folyvást engem? Talán azért, mert valamit amit meg kellene harcolnod - kerülsz. A béreaiak jól látták: ez most itt nem Pál harca. "Kiemelték" hát Pált ebből az őrlődésből és tovább indították, mert az őrlődésben nem növekszel, ellenben a valóban szükséges harcokban igen, azok nemesítenek, erősítenek, s nem kevesebb leszel tőlük, egyre fogyó, hanem több, egyre erősödő.


P.Sz.B.