Agrippa erre így szólt Fesztuszhoz: "Szeretném magam is hallani ezt az embert!" - "Holnap hallani fogod" - válaszolta ő. (Ap.Csel 25.22)

Különös dolog, hog amikor megérkezik Agrippa király és felesége Bereniké, egyből előhozza neki Fesztus a Pál-ügyet. Beszél neki erről a különös emberről. Egy ember, akiben ő nem talál halálos bűnt, mégis a zsidók a halálát akarják és hihetetlen kitartással dolgoznak, minden követ megmozgatva, hogy ezt a több éve meghurcolt embert kivégeztethessék végre. Agrippa amikor találkozik a gyűlöletnek és az elengedni nem tudásnak eme hihetetlen indulatával, s a másik oldalon ezzel szemben egy Krisztus követőt lát aki valóban tiszta emberileg is és lelkileg is, nem követett el törvénységrtést ami miatt ennyire súlyos ítéletet érdemelne - felkelti az érdeklődését. Ki lehet az az ember, akit bár nem követett el semmi törvénysértőt, a zsidők mégis ennyire hihetetlen módon gyűlölnek és ő ezt így viseli?

Áldott dolog akár a nehézségek közepette is az, amikor az életünknek van egy olyan "kisugárzása", ami a hit iránt, Isten iránt nem vagy csak felületesen érdeklődő embereket kíváncsivá tesz, odavonzza az érdeklődésüket. Pál nem szólt Agrippához egy szót sem, nem kérvényezett felé kihallgatást, vagy bármi, ő csak a maga nehézségeit úgy élte meg, olyan szívvel és olyan lélekkel, hogy ennek a Fesztusz általi elmesélése már felkeltette Agrippa érdeklődését. Része volt ebben a zsidók Pál iránti embervadászatának, gyűlöletének, s része volt annak ahogy mindezt Pál viselte. A te életedben is bármilyen furcsa része van a nehézségeidnek is, része lehet (mármint ha azok nem a kicsinyhitűséged miatt adódott nehézségek hanem a Krisztusért vagy a Krisztus útján járással adódó nehézségek) azoknak a nehézségeknek, harcoknak amiben vagy és része lehet a bizonyságnak az is, ahogy ezeket tudod hordozni. Megint egy példát mondok egy testvéremről. Miután betöltekeztek Szentlélekkel, a tradicionista keresztény tanítást valló közösségük szinte leprásnak kezdte őket tekinteni (milyen érdekes, milyen sokfále is a mai kereszténység, még belefér az is, aki a testvérét leprásnak tartja). Emlékszem, ahogy megtörve és szomorúan mondták "mit tegyünk most" hiszen érezték, hogy megvetik őket. "Elmenjünk? Nem érezzük itt a helyünket". Azt tanácsoltam, hogy maradjanak, de önként ne menjenek, csak ha kizárják őket vagy kilöki őket magából a gyülekezet, de addig maradjanak és éljenek betöltekezettként bizonyságtevő életet. Így az ajándékaik melyeket a Szentlélektől kaptak (amire konzervativ keresztény körökben előszeretettel használják a lekicsinylő bibliátlan "jelajándék" kifejezést) valóban jelként lesz rajtuk, jellé teszi őket a gyülekezetben. Látni fogják, hogy viseli egy keresztény ember a megaláztatást és látni fogják, hogy Isten Szentlelke milyen erőt ad nekik ehhez, s milyen áldásai lesznek ennek az életükben. Miután Istentől gyermeket kaptak (sokadik gyermeket amire szintén lekicsinylő kritikát kaptak) Isten az áldáshoz, a "báránykához" adott "legelőt" is, azaz új házat, új életteret. Csodálatos ajándék volt, sokkal nagyobb házba költözhettek, s az őket és bizonyságukat egykor szájhúzogatva méregető gyülekezet - immár valóban elismerte: áldottak voltak. Áldásban járnak.

Drága bizonyság ez. Kellett hozzá az ember aki odaszánt életű a Krisztuskövetésben, nem hátrál meg, növekedni akar, előre megy az Úrral. Kellett ugyanakkor az üldözött állapot is, a bírált helyzet, a próba, a nehézség, a megaláztatás és kellett az Úrtól jövő erő amely által tudták azt méltó módon, Krisztus gyermekeihez illő módon hordozni: nem jajgatni, nem sírni-ríni, hanem vállalni az utat, és az Urat. Áldást hozott ez, s Isten megérintette azt aki látta. Így érintette meg az ő bizonyságuk azokat akik ezt eredetileg nem akarták elfogadni, eleve elutasították, s így érintette meg Fesztuszt és Agrippát is az amit láttak Pál ellen tombolni, s amilyennek ezen közben látták az Isten emberét, Pált. Adja meg Isten, hogy h nehézségben jársz amit az Úrért kell szenvedned, vag viselned, ebben úgy tudj élni, létezni, a mindennapokban olyan arccal, olyan amgatartással, olyan beszédmóddal, olyan megjelenéssel, hogy a kettőt egybe vetve és együtt látva azt mondhassák rád az életed bizonyságtétele alapján "Szeretném magam is hallani ezt az embert".


P.Sz.B.