Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt (Mk.15,38)

Csodálatos Ige, csodálatos üzenettel. A templom kárpitja amiről szó van a kárpit, ami elválasztotta a Szentek Szentjét a belső tértől, ami mögé csak a főpap léphetett be, ami mögött volt a Szövetség Ládája az Isten Trónusa, a csodás bizonyságokkal telve. A templom kárpitja mögött a titok volt, a kiválasztottak titka, a Főpap és az Isten titka, olyan titok amit az ószövetségi választott nép őrzött, a főpap őrzött és immár meghasadt a kárpit és lehullt a lepel képletesen, szabad lett az út ember és Isten között. Voltak bizonyára akik megrémültek ettől. Érthető, ám ma már értjük, hogy Isten mit szemléltetett ezzel. Mennyi mindent jelképez ez a kárpit: a bűneset utáni "falat" Isten és az ember között, azt az elválasztottságot, aminek vége. De jelképezett egyfajta "alibit" is: nevezetesen, hogy a főpapnak kell megállni Isten előtt, a főppnak kell találkoznia Vele rendszeresen, a főpapnak kell bemutatni áldozatot, a főpap "old meg" ott dolgokat helyettünk, a főpapnak kell ott megszólíthatónak lenni, az emberek számára ez a kárpit nem csak az Isten trónusát választotta el, de "mentesítette is" őket bizonyos teendőktől, feladatoktól, s soha nem élhették át az Isten jelenlétében való odaadást.

De a kárpit meghasadt, s ezzel nem csak a válaszfal tűnt el, amit Jézus váltsághalála "hasított ketté", hanem egyben megnyílt az út az Istennel kapcsolatos megtapasztalások lehetőségei számára is. Immár átélheted az Isten jelenlétében való odaadást, áldozatot, odaszánást, immár átélheted a Szent "illatát", a Szent jelenlétének atmoszféráját, az Ő jelenlétében levő csendet és mennyei harmóniát, de egyben átélhetsz, sőt át kell élned mást is. A kárpit meghasadásával megnyílt a lehetőséged az előbbiekre de lezárult az az időszak amikor a főpap "helyetted" tesz meg dolgokat, immár lehetőséged van rá, s kötelességed is ha az Ő gyermeke vagy élni ezzel a lehetőséggel. Azzal, hogy rendszeresen megjelenj a Szent jelenlétében. Azzal, hogy "ünneplőbe öltöztesd a lelked" ahogy Wass Albert olyan szépen mondja. Azzal, hogy ebben az ünnepi ruhában őszintén és igazán megállj Előtte, az Ő Trónusa előtt leborulj, te magadat add Neki, mert más már nem fogja ezt megtenni helyetted, neked viszont immár kell ezt tenned. Azzal, hogy jó illatú áldozatot vigyél a Szentnek nap mint nap, azzal, hogy könyörögj a népedért, a néped bűnbocsánatáért, a néped számára áldásért. Ezt utóbbiakat különösen szeretik elfelejteni a modern "amerikás" keresztények, de minden Isten-gyermekének immár kötelessége ez. Kötelességed, ha férfi vagy, ha családfő vagy, hogy immár papja legyél a családnak, s ne mutogass másra ha áldozatról, önmegtagadásról, odaszánásról és szent életről van szó.

De a kárpit meghasadt, s az sem mindegy, hogyan hasadt meg. Felülről az aljáig és nem alulról a tetejéig. Nem alulról történt ez a szakítás, nem emberi lehetőségkivívás történt itt, hanem Istentől jött kegyelmi lehetőség mint ajándék az ember számára. Nem ember tépte föl a kárpitot, s nem a föld ért fel az égig, győzte le az Istent, hanem Isten hajolt le ismét a földre, az emberhez, akkor amikor Egyszülöttje szíve utolsót dobbant. A jajban, a Mennyei Atya Egyszülöttje odaadásának pillanatában lásd nem a saját fájdalmával van elfoglalva, hanem azonnal "földig hajol" az emberhez, azonnal széttárja a kárpitot, azonnal a keblére ölel mindenkit az emberiséget, nem a "jaj" kiáltása ez, az a földrengés volt talán, hanem a "Végre!" kiáltása: Végre az enyémek lehettek újra, végre hozzám jöhettek újra, végre! S ha úgy érzed annyi távolság, annyi megfásultság, annyi "langyosság" és annyi "állóvíz" után nehéz megtenned az első lépést, ez a felülről meghasadt kárpit volt az "első lépés" és ezt nem ember tette meg, hogy alulról tépje fel, nem a Föld tette meg, amely meghasadt, hogy emiatt talán szétvált a függöny is, hanem Isten tette meg felülről jövő saját akaratából, mert fontosnak tartotta közeledni hozzád, fontosnak tartotta megtenni ezt az első lépést. Minden fájdalmánál fontosabbnak. Amint Jézus szíve utolsót dobbant, Elvégeztetett, s lásd, Isten nem késlekedik: azonnal jön. Te se késlekedj hát, azonnal menj Felé, azonnal vedd fel a szent papi ruhádat, azonnal öltöztesd ünneplőbe a lelked és ne késlekedj, cselekedj: mostantól minden nap te vagy a pap aki megállsz a Szentélyben és aki helyett immár nem mások, hanem aki mások helyett is, népéért, s önmagáért könyörög, tiszta kezeket emelve fel az Úrhoz.


P.Sz.B.