eljött Arimátiai József, a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta az Isten országát; bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét (Mk.15,43)

Arimátiai józsef, a Nagytanács tekintélyes tagja bátran elmegy Pilátushoz, elkérni Jézus testét. Arról gondolkodtam, hogy a Nagytanács tekintélyes tagjának miért nem hallottuk a tiltakozását Jézus perében, miért nem hallottuk, hogy bátran szembeszállt volna a Nagytanács többi tagjának véleményével, s miért most bátor, amikor már megtörtént a koncepciós per, miért Pilátus előtt bátor és nem a többi nagytanácstag felé. Nem arról van itt szó, hogy amikor kell, amikor tétje van a kiállásunknak, amikor a többséggel kell szembenézni, akkor nem merjük gyakran, s amikor már lehet négyszemközt is, akkor inkább vagyunk bátrak? Nekem is volt már koncepciós támadásom, amikor előre eltervezett forgatókönyv szerint akartak ellehetetleníteni. Tanulságos volt látni, hogy kik állnak ki szépen mellőlem, kik azok akik csendben meghúzzák magukat és akik aztán amikor négyszemközt voltunk már nagyon bátrak voltak. Van amikor nagyon keményen támad a sátán, amikor nagyon elveszettnek látszik a helyzet és nagyon kicsinek az esély bármiféle ellenállásra, pláne az ellenállás sikerére. Mégis helyes dolog ilyenkor ezt elkönyvelve visszavonulót fújni vagy hallgatni? Csendben maradni és nem felvenni a harcot inkább? Egyenlőtlen küzdelem lett volna, alul maradt volna a Nagytanács tagjaival szemben József, feltehetően ezért is nem tette. Készült arra, hogy majd ha valamit jobb eséllyel tehet akkor teszi, addig pedig nem harcol.

Alapvetően ez volt Arimáthiai József tragédiája. Abban a helyzetben amikor Nikodémussal együtt bizonyságot tehettek volna, nem tettek. Ám a lelkiismerete nem hagyta nyugodni. Amikor elszalasztod a lehetőséget, amikor nem akarsz árat fizetni, kiállni, bátor lenni mert túl nagy a nyomás a másik oldalról azért fogod vissza magadat, mert el akarod kerülni a veszteséget, mert nem mered vállalni a következményeket, mert gyengének érzed magad ahhoz, hogy szembeszállj, mert a gonosz erői megfélemlítenek, s békességre vágysz inkább, az így megszerzett békesség nem lesz békesség. A hátrálva megszerzett békesség nem békesség, csak a győzelem által megszerzett békesség a békesség. Aki megadja magát a gonosznak, csak, hogy békessége legyen annak nem lehet békessége, mert a gonosz az uralmát tölti ki rajta. Aki a gonosszal szembe mer szállni, csak annak lehet békessége. Mit vívódott ez az ember, amikor hallgatott, mennyire félhetett, mennyire retteghetett, mennyire igyekezett abban a felfordult helyzetben nem bonyolítani az életét, hanem arra, hogy valahogy a békességet meg tudja oldani és amikor a vihar már elült, akkor vette észre, hogy nem érte el a hőn áhított békességet. Ha átadod a gonosznak uralomra a szívedet csak, hogy a harcot elkerüld, nincs békesség. Ellenben miután Arimáthiai József felismerte, hogy a hallgatással, a konfliktuskerüléssel elért békesség nem az, csodálatos tettre szánta el magát. Igaz, nem túlerő ellen, csak Pilátussal szemben, de mégis túlerő ellen, hiszen nyilvánosan vállalta amit vállalt, tudta, hogy ki fog tudódni a tette mégis merte vállalni. Nem lett csendes, békés tőle az élete: elfogták a zsidók és Jézus testének ellopásával vádolták, kemény börtönt kapott érte, keményen kínozták. Azt mondanánk, "most már minek"? Mi értelme volt? Volt értelme: a börtönben, a kínzások és éheztetés közepette lett békessége.

Az ördög nem szereti ha ellenállnak neki. Gyakran mutatja magát olyannak mint a kobra, aki felágaskodik, széthúzza a nyakát a feje alatt, hogy félelmetesebbnek látsszon. Ne becsüljük le, félelmetes is, de nem az ami annak látszik mégsem. A gonosz szeret harc nélkül győzni Krisztus gyermekei felett, talán, mert rossz tapasztalatai vannak a harcokat illetően, ha Jézus van a másik táborban a zászlóra tűzve. Gyakran mutatja magát félelmetesnek, gyakran oltj be a szívedet azzal, hogy nincs értelme, ne vedd fel a harcot, alulmaradsz, túlerő ellen harcolsz. Ismered a mártírokat, ismered a keresztény hit hőseit, akik túlerő ellen is merték vállalni a kiállást a hitük mellett. Hiába való volt? Aligha. Arimáthiai József is megértette: lehet, hogy emberileg legyőzetem, lehet, hogy az életemet megnehezítem a Krisztus melletti kiállással, lehet, hogy támadást kapok miatta és gúnyt és korlátozni fognak miatta és beszorított állapotba kerülök emberileg, de ha kiállok Jézus ügye mellett akkor lehet csak békességem. Ha felveszem a harcot az ördöggel, akkor győzhetek csak, s persze ha Jézus oldalán teszem, iránta való engedelmességből, tiszteletből, szeretetből, ragaszkodásból. Arimáthiai József megértette ezt a drága igazságot, amit a világ nem ért, amit sok keresztény sem ért, akik behúzzák a fülüket ha ellenséges "túlerővel" találják magukat szembe. Ám a börtön nyomorúságai között mégis szabad volt, a nélkülözések közepette megkapta azt, amire a legjobban vágyott: a békességet. Több utat járt végig hozzá, több úton próbálkozott eljutni a békességhez: a hallgatás útján, a tömegbe olvadás útján, a bátor kiállás útján, s azt hiszem, látod melyiken ért célhoz. Legyen ez ma az erőforrásod, s tekints vissza a nagy hallgatásaidra, tekints vissza azokra a pillanatokra, amikor inkább nem tettél mert féltél a következményektől, inkább szürke kis pont akartál maradni, mint hogy olyan ember legyél, akin a nyelvüket köszörülik a Krisztus ügye ellenségei, s ha emberileg úgy is érzed mindent elveszíthetsz, merd vállalni a harcot Jézus oldalán mert győzni hátrálva nem lehet, csak előre menve, árat fizetve, bátran kiállva és harcolva Jézus oldalán.


P.Sz.B.