Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az Úr házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az Úr, és gyönyörködhessem templomában (Zsolt 17.4)

A zsoltár megelőző soraiban támadásokról ír: "Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom", s ennek a gondolatnak a folytatása az Isten szetségéhez menekülés, a Belé kapaszkodás, az Isten háza iránti vágyakozás, összefoglalva a Szentség iránti szenvedélyes ragaszkodás. A legtöbb nyomorúságban a megoldást úgy értelmezzük, mint választ a nyomorúságra. Pénztelenség nyomorúsága? Mi a megoldás = pénz. Munkanélküliség, elvesztett egzisztencia okozta nyomorúság? Mi a megoldása = munkahely, fizetés. Betegség, fizikai rosszullét? Mi a megoldása? Nyilván, hogy meggyógyulunk, egészségesek leszünk. DE mi van akkor ha mégsem? Tény, hogy bennünk van egy ilyen reflex, de talán ez nem feltétlen a helyes reflex. A zsoltáríró nyomorúsága az őt ért támadások miatt van, ezt említi, mint potenciális okot a békétlenségre, de ennek a megoldásaként nem a támadóinál erősebb hadsereget nevezi meg, vagy a támadójánál nagyobb erőt, hatalmat, hanem ezzel a zaklatással, háborgatással, támadásokkal szemben azt húzza alá, hogy: nem fél! Bizakodik, s meg is magyarázza, miért nem kell félnie és mi az oka a bizakodásra: az, hogy vágyakozás van benne, hogy szeret az Isten jelenlétében lenni, gyönyörködni az Isten Házának dolgaiban, Isten Szentségét "tapintja" így, Isten Szentsége veszi őt körül, ez az a "közeg" ami miatt megoldottnak tekinti azt a porblémát, hogy mi van ha megtámad egy egész tábornyi hadsereg?

Egyszerű kérdés a hétköznapjaink felé: manapság sokat hallom a testvéreimet panaszkodni anyagi nehézségekben, vagy egzisztenciális bizonytalanságokban. Okkal, joggal, érthető nem is kívánom bagatelizálni a valós problémákat, csak azt kérdezem, hogy próbáltad a problémáidat úgy megoldani, hogy nem az automatizmusban kerestél megoldást? Ha anyagi nehézségben jártál, akkor annak megoldását nem anyagiakban egy adott összegben képzelted el, hanem abban, hogy helyreállítom az életemet Istennel, most ezt a problémát úgy oldom meg, hogy becsukom az ajtót és addig dícsérem az Urat, vagy addig imádkozom, amig jobban nem leszek az Isten jelenlététől? Amikor nehézségben vagyunk akkor a kérdéseinkre válasz kell, a hiányunkra a hiány betöltése, kipótolása kell, s akkor létrejön egy "hiány nélküli állapot", de az a boldog állapot valóban? A zsoltáríró megtanít arra, hogy a hiány vagy a szükség állapotának a megoldása nem feltétlen a hiány vagy a szükség betöltése, hanem az Isten jelenléte. A hiány ugyanis önmagában rossz, de a boldogságot és a békességet nem pénzben adott összegben, vagy fizikai erőben mérik, tehát azok hiánya igazából nem okozhatná a békétlenséget sem. A békétlenséget Isten hiánya okozza az életünkben. Az Ő jelenlétének a hiánya. Ezt ismeri fel a zsoltáríró és ezért mondja, hogy jóllehet, akár ha megtámadnák is, nem fél, bizakodik, ellenben nem hadseregre van szüksége, ebben az állapotban hanem Isten jelenlétére, az Ő Szentségére.

A világ gyakran akar minket, keresztényeket különböző "kihívások" elé állítani. Ez a célja. Hogy kihívjon Isten jelenlétéből. De ki ne menjünk! Ne hagyjuk, hogy kihívjon! Kérdéseket vet fel, kihívásai vannak, s sokan úgy érzik, az Egyház feladata, a mi keresztény feladatunk, hogy megfeleljünk a világ elvárásainak, válaszoljunk a világ kérdéseire, és a világ kihívásaira lépjünk, mozduljunk. De ne. A mi feladatunk, hogy az Úr elvárásainak feleljünk meg, az Ő kérdéseire válaszoljunk és az Ő elhívására lépjünk előre, mozduljunk. A világ kihívásai nem mindig könnyáek. Vannak persze helyzetek, amiben valóban válaszolnunk kell, de nem szabad átengednünk az irányítást, hogy ezek mozgassanak. Válaszolnod kell természetesen ha a hitedet érinti a kérdés, válaszolnod kell, ha a lelkiismereted jelez, de a cselekedeteidet és a magatartásodat mégsem anank kell befolyásolnia, hogy mire mit mond a világ, vagy mi az épp aktuális elvárása. A zsoltáríró nagyon szépen tanít: a feje tetejére álhat kínjában a világ akkor sem arra vágyom, hogy neki megfeleljek, hanem akkor is az Isten házára vágyom és akkor is ez adja meg nekem a békességet, nem pedig az, hogy "ma jól teljesítettem", "ma megfeleltem az elvárásoknak", "ma mindenkinek eleget tettem". Isten az Ő jelenlétében levést "életformává" akarja tenni, ezért indította a Zsoltárírót erre a sorra: "az Úr házában lakhassam egész életemben". Az Úr az Ő jelenlétét mint boldogságforrást, gyönyörűségünk forrását kínálja: "és gyönyörködhessem templomában". Ez a boldogságforrás és ez a gyönyörűségforrás elég, kiapadhatatlan és kielégítő az olyan szélsőséges helyzetekben is, mint ha egy hadsereg támad az emberre. Tudod mennyire komolyan vették ezt az első keresztények? István anynira komolyan vette, hogy miközben megkövezték is az Isten jelenlétében volt és gyönyörködött. A nehézségeiben (elég kemény nehézség amikor az embert éppen halálra kövezik) nem pajzsot és testőröket vágyott maga mellé, hanem látni a menny dicsőségét. Érdemes lenne ezt megpróbálni, alkalmazni a hétköznapokban. A problémák okozta zavar, békétlenség, keserűség megoldása az Isten jelenlétében levés, az Istenben való gyönyörűség tehát az imádás. Az Urat imádva a baj nem tud békétlenséget okozni. A probléma nem tud zavart, keserűséget okozni. S Isten jelenlétéből nézve rájövünk: hogy ami alapvetően problémának látszott a világból nézve, Isten jelenlétéből nézve talán nem is probléma. Assziszi Ferenc jut eszembe. Aki azt a neveltetést kapta, hogy drága kelmékbe járjon. Ám az Urat választva önmaga adta át a drága ruháit apjának, s nem problémaként, hanem áldásként tudott nézni egyszerű vászon ruhájára. Millió példát mondhatok. Arról akár, hogy évekkel ezelőtt mennyire megrettentett a felismerés: mi vár az utolsó idők keresztényeire, s mára milyen hálás vagyok, hogy megismerhettem az Istenre bízott egzisztencia, a világtól való függetlenedés felszabadultságát azáltal, hogy Istenbe kapaszkodom, s az Ő jelenlétét vágyja az életem megtapasztalni. Egyetlen hadosztályt sem állítottam fel az antikrisztus ellen. De Istenben mégis olyan békességem van, mint még soha azelőtt.


P.Sz.B.